A szellemi tulajdon védelme
 

Mengyán András fényművész

A A A    Nyomtatható verzió

Mengyán AndrásHogyan indult el a képzőművészeten belül éppen ebbe az irányba, a tudomány és művészet találkozásáig?

Jó régen történt már. Visszatekintve az időben, úgy hat-nyolc éves lehettem, amikor vonzalmat kezdtem érezni a képzőművészet iránt. Már többször leírtam, hogy mindig festő "művész" szerettem volna lenni. 1964-ben felvételiztem a Magyar Iparművészeti Főiskolára, ahol akkor még létezett egy Díszítő Festő nevű tanszék. A bökkenő csupán az volt, hogy éppen attól az évtől a szakra való felvétel megszűnt, és soha többé nem is indították újra. Tájékoztattak arról, hogy működik egy újfajta szakterület, aminek nagy jövőt jósolnak, ez pedig az Ipari Formatervezés. Gondoltam, megpróbálok erre a szakra jelentkezni. Felvettek ugyan erre a tanszékre nulladik évfolyamosnak, de – műszaki előtanulmányaim hiánya miatt – csak azzal a feltétellel, hogy egy évet valamilyen iparágbanszakmai gyakorlaton kell eltöltenem. Békéscsabai lévén a Kner Nyomda GMK karbantartó műhelyébentaláltam munkát, és ott dolgoztam egy évet, ahol megismerkedtem a szerszámokkal, gépekkel, azok működésével és az azokban rejlő szellemi tudással. Ez elindított egy olyan gondolkodásmódot bennem, amit röviden tervezői szemléletnek nevezhetek. Fontos említést tennem a főiskolán eltöltött évekről, ahová óriási tudásszomjjal érkeztem. A Formatervező Tanszéken töltött idő a gondolkodási, az újat és a jobbat akarás szemléletét ültette el bennem. Ez a konstruktív, pozitivista szellemiség hatotta, és hatja át munkásságomat is, amiért köszönetemet fejezem ki elsősorban gyerekkori rajztanáromnak, Mokos Józsefnek és tervező tanáraimnak, Dózsa Farkas Andrásnak és Németh Aladárnak.

Formatervezői végzettséggel indultam el a pályán, ami egy nincstelen kezdő számára megélhetést biztosított. Ismert, hogy a formatervezés szakterülete elképzelhetetlen a műszaki és humán ismeretek nélkül. Olyan szakterületről van szó, amely ötvözi a tudomány, technika, művészet, ergonómia, az emberi lélektan és kommunikáció területeit, és mivel állandóan új feladatokat kínál, folyamatos tanulásra, kísérletezésre és kutatásra késztet. A számos formatervezési megbízás lehetővé tette számomra, hogy anyagilag stabil hátteret teremtsek magamnak és családomnak. Mint azt korábban mondottam, mindig festő szerettem volna lenni. Azt soha nem feledtem, csakhogy az a festészet, amit én gyerek fejjel elképzeltem, teljességgel megváltozott. Elkötelezettséget éreztem a formáknak, a tereknek, a színeknek, és ezek tulajdonságainak, összefüggéseinek megismerésére, amivel már főiskolás koromban elkezdtemfoglalkozni. Szerencsém volt. Németh Aladár (a Formatervező Tanszék akkori vezetője) 1973-ban felkért a Forma Tanulmányok oktatására. Pont ez volt az a területe a vizuális szakmának, ami nagyon, de nagyon érdekelt. Nagy elánnal, de oktatási tapasztalat nélkül vágtam bele a témába, ami a kezdeti kudarcok után nagyon sok örömöt jelentett számomra, új lehetőséget teremtve az ismeretlen megismerése felé. Három dolgot csináltam szimultán. Az oktatási tevékenységem, a design és a képzőművészeti munkásságom állandó dialógusban álltak egymással, és abban segítettek, hogy egyre elmélyültebben foglalkozzak azzal a területtel, ami a formák logikai megismerése irányába mutatott. Autodidaktaként fizikai, matematikai (geometriai) tanulmányokat folytattam, ami kitágította szemléletemet, és ami új vizuális kifejezések felé vezetett. Ez az időszakot  a Formák Logikája és a Vizuális programok címmel ellátott munkáim fémjelezik. Összegzésképpen "formavizsgáló" kinetikus munkákat készítettem, amit e témában talán először a világon egy számítógép vezérelte valódi háromdimenziós animációra képes plasztika zárt. A fentiekben leírtak egyértelműen jelzik, hogy "Mengyán András" ekkor már nyakig ült a technika–tudomány–művészet hármas találkozásából születő alkotási folyamatban. Ezt követően a tér–idő–mozgás és forma összefüggéseinek tanulmányozása felé vettem az utam, ami elősegítette a háromnál több dimenziós formák és terek, valamint a multimédia és interaktív environmentek létrehozását. 1984-től a fény mint médium, a fény mint eszköz és a fény mint anyag, valamint a polifónikus forma és téralkotás foglalkoztat.

Nagy elődei közül Frank Malina szintén szabadalommal védett egy eljárást. Ön most milyen alkotói részfolyamat védelmén dolgozik?

Döbbenetes volt látni a budapesti Ludwig Múzeumban 2010-ben bemutatott Kepes-Malina kiállítást. Bevallom, Frank Malina vizuális művészeti tevékenységét nemigen ismertem, annál jobban Kepes Györgyét. Kepes professzort főiskolás korom óta személyesen ismertem, és egyik nagy elődömnek, mesteremnek tartom többek között most már Malinát is. Malina tudós volt, aki a rakétatechnikában óriási eredményeket ért el, és műszaki tudását nagyszerűen tudta kamatoztatni a vizuális kifejezés területén. Elhivatottságot érzett a művészet–tudomány–technika integrációjában, amit a fénymunkái is visszaigazolnak. Nagy érdemei közé tartozik a Leonardó című magazin megalapítása, amely fórumot kívánt és kíván nyújtani művészeknek és tudósoknak ma is. Ő volt az egyik nagy előd, aki hitt (mint azt a kiállításon bemutatott munkái is mutatták) a fény vizuális kifejezési erejében. Számos találmánya volt, ami mindműszaki, mind vizuális téren megmutatkozott.

Meggyőződésem, hogy egy szakma fejlődése az abban dolgozók kreatív munkáján alapul. Olyan kreatív munkán, amely valamilyen plusszal hozzájárul ehhez a fejlődéshez, legyen az tudományos, művészeti, technikai vagy netán politikai. Az emberiség létszámához képest sajnos nagyon kevés az innovatív, újat alkotó ember. Tehát jogos elvárás, hogy azok, akik tudásukkal, tehetségükkel valamilyen pozitív eredményt vagy eredményeket hoznak az embereknek, védelmet élvezzenek. Sajnos számos esetben fordul elő a szellemi termékek bitorlása, eltulajdonítása (védettségük ellenére is). Ez a negatív jelenség napjainkban nemhogy csökkenne, hanem tovább erősödik, csökkentve ezzel az innovatív emberek alkotókedvét.

Ennek ellenére mindig vannak megszállottak. Jómagam is közéjük tartozom. Ami engemet már régóta foglalkoztat, azaz a kérdés, hogy hogyan lehetne olyan formákat és tereket építeni, amin vagy amiken akadály nélkül át lehet járni, mint mondjuk ha valaki átmegy egy falon. Ezt az "őrültséget" virtuálisan nem nehéz megvalósítani a mai technika állása szerint, de a valóságban ez annál nehezebbnek tűnik. A biológiai meghatározottságunk és a környezetünk anyagisága ezt nem teszi, tette eddig lehetővé. Ennek a megoldhatatlannak látszó problémának a feloldásárakészítettem egy megoldási javaslatot, ami bizonyos körülmények között a gyakorlatban is működik. Olyan eljárást és eszközt fejlesztettem ki, amely jelenleg ugyan csak zárt térben, de képes kétdimenziós formákat valós háromdimenziós formákká átalakítani. A berendezés lehetőséget kínál statikus és mozgó színes formák és térhatárolók megjelenítésére, amelyek 360 fokban láthatóak, de jelenleg még nem átjárhatóak (hacsak valaki búvárruhát nem vesz magára). A berendezés tetszés szerint programozható, ezáltal új és új konstellációk jeleníthetők meg vele az alkotói szándéknak megfelelően. Mivel úgy látom, hogy ebben az eljárásban és az eljárást közvetítő berendezésben nagy lehetőség van a vizuális kifejezés fejlesztésére, szabadalmi bejelentést tettem. Ezt annak érdekében tettem, hogy valamilyen védelmet kapjon ez az eljárás és berendezés, amit sztereometrikus projekciós eljárás és berendezésnek neveztem el. Már korábban is volt olyan munkám, amit védenem kellett volna,mivel huszonhat év késéssel ugyan, de azt lemásolták, annak ellenére, hogy az számos helyen publikálva volt.

Ősztől tanít majd, mégpedig a környezetdesign témáját, vagyis ez az a terület, ahol szintén találkozik a tudomány és a művészet. Mi az, ami ebből a találkozásból születhet a környezet tudatos tervezői számára?

Röviden válaszolva: élhető, magas esztétikai és funkcionális szintű környezet teremtése. Ez azonban nagyon summás és sematikus megfogalmazás. Először is szeretnék kitérni a szak indulására. A környezetdesign szak a Magyar Gazdasági és Műszaki Egyetem Építész Kar Rajzi Tanszékén belül mesterfokozatra jelentkező hallgatók számára indul 2011 őszétől. Jelen pillanatban információim szerint a szaknak megvalósult az akkreditációja, elkészült a programja és megtörtént a tanári kar kijelölése. Velem szerződést az intézmény még nem kötött. Ezért a fenti kérdésre csupán magánvéleményemet tudom elmondani.

Nézzük, mit is takar ez az induló új szakterület. A jelen oktatási szisztémák szerint létezik design szak, építész szak, belsőépítész szak, kertészmérnöki szak, és ezen szakok valamilyen specifikumai. Eddig hol az egyik, hol a másik szakterület foglalkozott olyan feladatokkal, mint az épületek közötti területek, parkok, közterületek, játszóterek, szabadtéri sportlétesítmények, utcák és parkolók. Hosszan lehetne sorolni azokat a köztes területeket, amelyeket igazából a fent említett szakmák egyike sem fedett és fed le. Ezen hiányosságok kiküszöbölésére indul a környezetdesign képzés. Ha valamennyien belegondolunk abba a "rutinba", amit minden áldott nap az otthonunk és munkahelyünk között végzünk, akkor tudatosul bennünk, hogy mi is történik velünk és körülöttünk. Ebben a környezetben időnk jelentős részét töltjük, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színvonalon, milyen minőségben tesszük ezt. Mivel környezetünk hihetetlen hatással van szervezetünkre, ezért úgy műszaki, mint lélektani szempontból rendkívül fontos és összetett annak tudatos alakítása. Ezzel már jeleztem azt is, hogy a természet és társadalomtudományok, a technikai vívmányok és a vizuális műfajok együttes megfeleltetése, integrációja szükséges az adott feladat(ok) elvégzéséhez. Amennyiben ezek minősége nem kielégítő, úgy kutatások és kísérletek végzése elengedhetetlenné válik azok feltérképezésére. A feladatok sokszínűsége és az igények változása predesztinálja az állandó tanulást, kísérletezést és kutatást. Ettől izgalmas, változatos, sokszínű és csodálatos a vizuális szakma.

Az interjút készítette: Sipos Júlia.