A szellemi tulajdon védelme
 

Magyar diáklány bronzérme egy tudományos világversenyen

A A A    Nyomtatható verzió

Az idén 57. alkalommal, 2015. július 22. és augusztus 5. között rendezték meg a London International Youth Science Forumot (LIYSF). 64 országból közel 430 fiatal tudósjelölt vett részt a versenyen, köztük a magyar Bálint Karola, aki a Magyar Innovációs Szövetség 2015-ben megrendezett 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének harmadik díjjal jutalmazott pályázója volt.

A londoni világversenyen a négyszázat is meghaladó, magas színvonalú projektek közül Bálint Karola „ShopMap, avagy tablet a bevásárlókocsin” című pályamunkájával érdemelte ki a bronzérmet. A pályázatokat egy tíz főből – neves tudósokból, szakértőkből – álló zsűri értékelte.

Bálint Karola pályamunkájáról ez olvasható az innovacio.hu oldalán a díjnyertes pályázatok alatt: „A mai világban a legtöbb embernek van okos telefonja, tabletje, amelyet az élet számos területén használ. A ShopMap alkalmazás számos olyan kellemetlenségre nyújt megoldást, melyet vásárlás közben kell átélnünk. Elkészíthetjük benne a saját bevásárló listánkat, melyet folyamatosan szerkeszthetünk. Ha valami elfogyott otthon, azonnal felvehetjük a listába, és amikor úgy döntünk, hogy eljött az idő a vásárlásra, mindössze annyi a dolgunk, hogy magunkkal vigyük a táblagépünket vagy a mobiltelefonunkat, melyet egyébként sem hagynánk otthon. Miután elérkeztünk a boltba, egy gombnyomással terveztethetünk az alkalmazással egy olyan útvonalat, amelyen végighaladva a lehető leggyorsabban és leghatékonyabban meg tudjuk venni a listánkon szereplő termékeket. Ha pedig nem írtunk előre bevásárló listát, de egy terméket nem találunk, annak helyét is könnyedén megkereshetjük a ShopMap alkalmazással.”

A szervezők jóvoltából a pályázók számos érdekes és különleges program részesei lehettek: meglátogatták az oxfordi és a Cambridge-i egyetemeket, múzeumi látogatásokon (Science Museum, National History Museum) vettek részt, illetve tudományos témákban hallhattak előadásokat.

Forrás:
Harmadik lett a csongrádi tanuló a világversenyen – promenad.hu – 2015. augusztus 13.