A szellemi tulajdon védelme
 

Shell Eco-Marathon Europe 2016

A A A    Nyomtatható verzió

Hat magyar csapat (öt egyetemi és egy középiskolai) indul az idén először Londonban zajló Shell Eco-marathon Europe 2016 elnevezésű, üzemanyag-takarékossági innovációs versenyen. A résztvevő csapatoknak saját tervezésű és építésű járműveikkel minél kevesebb üzemanyag felhasználásával minél hosszabb utat kell teljesíteniük a kijelölt útvonalon. A megmérettetés célja: a fiatalok inspirálása a tudományos és mérnöki pálya irányába.

Mint minden évben, most is nagy érdeklődés övezi a versenyt: 28 országból több mint 229 csapat jelezte részvételét. A csapatok két kategóriában – UrbanConcept (Városi Koncepció) és Prototípus – nevezhetnek. Az UrbanConcept versenyzői a városi körülményeket előidéző feladatokat kapnak, míg a Prototípus kategória a járgány hatékonyságáról szól.

A versenyen induló magyar csapatok:
Idén először vesz részt a versenyen a Debreceni Tudományegyetem, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Paradicsom csapata.  Másodszor indul a versenyen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem GSZK Shark Team és a Szegedi Tudományegyetem csapata. Sokadszorra, az idén kilencedik alkalommal vesz részt a versenyen a győri Széchenyi Egyetem SZEnergy együttese és egyetlen magyar középiskolás indulóként a Kecskeméti Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai is bemutatkoznak a nagyszabású versenyen.                                                                                  

A Shell Eco-Marathon Europe 2016. június 30. és július 3. között ünnepli harmincegyedik évfordulóját. A rendezvényhelyszínén számos kísérőprogram várja az inspirációra vágyó európaiakat, akik érdeklődnek a jövő energiái és technológiái iránt.

 

Forrás:
Hat magyar csapat a Shell Eco-Marathon Europe versenyen – keszin.hu – 2016. február 18.

Kép forrása: www.youtube.com