A szellemi tulajdon védelme
 

Ismét startvonalhoz áll a Kecskeméti Egyetem napelemes autója

A A A    Nyomtatható verzió

A szeptember 24 – október 1. között megrendezésre kerülő – a világ legnagyobb napelemes jármű versenyén - a Sasol Solar Challeng-en startvonalhoz áll a Kecskeméti Egyetem MegaLux autója is, hogy teljesítse a minimum 2100 km-es távot Pretoriától Fokvárosig.

Míg a tavalyi, ausztráliai futam az energiatakarékosságról, a jármű üzembiztonságáról szólt, az idei dél-afrikai verseny lényege, hogy adott idő alatt a lehető legnagyobb távot teljesítsék a résztvevők, kizárólag napenergia felhasználásával.

A MegaLux napelemes autó tulajdonságai: nagyrészt szénszál-kompozitból készült, mindössze 160 kilogramm súlyú, négykerekű, de egy-kerék meghajtású, hidraulikus fékrendszerrel felszerelt, összesen hat négyzetméternyi napelemmel ellátott, sebessége eléri az óránkénti 100-130 km-t. Meg kell említeni azt is, hogy a kifejezetten a versenyre tervezett és gyártott, speciális, ultrakönnyű, innovatív gumikkal  a világ vezető gumitermék és gumiabroncs vállalata, a Bridgestone segíti  a fiatal mérnökökből álló magyar csapat járgányát.

A tavalyi futamon a magyar versenyzők keresztülvezettek Ausztrálián, Darwintól Adelaide-ig öt nap alatt 3022 kilométert tettek meg, és ezzel az eredménnyel negyvenhat csapatból a hetedik helyen végeztek.

A témában korábban megjelent cikkeink:

Napelemes autót fejlesztett a Kecskeméti Főiskola járműépítő csapata (2015.08.19)

 

Sikeresen szerepelt a magyar napelemes autó az ausztráliai World Solar Challengen (2015.10.28)

 

Forrás:
A Kecskeméti Egyetem napelemes autója Dél-Afrikában száguld – autosforum.hu – augusztus 09.

A kép forrása: http://mega-gamf.hu/hu