A szellemi tulajdon védelme
 

Magyar diák részesült különdíjban, Brüsszelben az EU Fiatal Tudósok Versenyén

A A A    Nyomtatható verzió

Az Európai Unió Fiatal Tudósok tehetség-kutató és kiválasztó versenyénekidei döntőjét szeptember 15. és 19. között rendezték meg, ahol Udvardi Péter pályamunkája különdíjban részesült.  A versenyt az Európai Bizottság kezdeményezésére 1989 óta évről-évre nagy sikerrel, minden évben más-más európai nagyvárosban rendezik meg. Az idei év házigazdája Brüsszel volt.

A háromnapos, kiállítással egybekötött európai döntőn 100 fiatal pályázó mérte össze tudását, akik több fordulót követően, 38 ország pályázói közül lettek kiválasztva. Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség idei, 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjban részesült pályázójaképviselte.

Idén a 18 éves Udvardi Péter   – a budapesti Szent István Gimnázium végzős diákja részesült különdíjban. Az elismerésnek köszönhetően Pétert egy héten át egy hamburgi kutatóintézet (XFEL - the European X-Ray Free-Electron Laser Facility) látja majd vendégül, majd részt vehet a stockholmi Nobel-héten is, valamint a Nobel-díj átadási ünnepségén.

A különdíjban részesült projekt: „Alacsony frekvenciás hangok, rezgések passzív érzékelése vagy mechanikai energiájuk elektromos feszültséggé alakítása gyakran előkerülő probléma, hiszen a környezetünkben megtalálható hangok vagy rezgések nagy része ebbe a tartományba esik. Péter projektje egy megoldást kínál erre a problémára egy olyan mikroelektro-mechanikai struktúrával (MEMS), amelynek rezonancia frekvenciája 200-300 Hz körüli, így a kérdéses tartományban nagy amplitúdóval rezgethető, amely kitérésekből származó mechanikai energiát egy piezoelektromos réteggel elektromos feszültséggé alakíthatunk. A chipet széles körben lehetne használni, fontos felhasználás[i] lehetőség a külsőegység nélküli passzívan működő cochleáris implantátum, amely nagyban javítaná a súlyos halláskárosulásban és siketségben szenvedők életminőségét.” – olvasható a Magyar Innovácós Szövetség sajtóközleményében.

Udvardi Péter pályázata, a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny leglátványosabb pályamunkáival együtt, szeptember 30-án megtekinthető lesz a Kutatók Éjszakáján az Ericsson Magyarország Kutatás-fejlesztési Központjában(1117 Budapest, Irinyi József u. 4-20.).

 

Forrás: Különdíj az EU Fiatal Tudósok Versenyén – innovacio.hu – 2016. szeptember 20.
Kép forrása: http://eucys2016.eu/brussels/