A szellemi tulajdon védelme
 

Bolyai János kutatási ösztöndíj 2017 – Pályázat fiatal kutatók támogatására

A A A    Nyomtatható verzió

A Magyar Tudományos Akadémia nyílt pályázatot hirdetett Bolyai János kutatási ösztöndíjra, azzal a céllal, hogy elősegítse a tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű, kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülést.

Az ösztöndíj határozott időre (3, 2 vagy 1 évre) szól, és legfeljebb két alkalommal ítélhető oda. Aki korábban egy alkalommal már részesült Bolyai-ösztöndíjban, az abban az esetben nyújthat be újabb pályázatot, ha az első ösztöndíjas ciklusának záró kutatási jelentése „kiemelkedő” vagy „jó” minősítésű volt.

Az ösztöndíj havi bruttó összege 2017-ben 124.500,- Ft, amely személyi jövedelemadó alá vont, társadalombiztosítási járulék- és egészségügyi hozzájárulás-köteles jövedelem. 

A pályázat 2017. február 1-től az alábbi internetes helyen érhető el:
https://dtt.mta.hu/mta_bolyai_palyazat/

Benyújtási határidő: személyes beadás, illetve postai küldés esetén a postabélyegzés legkésőbbi időpontja: 2017. március 8.

A pályázatot elnyert kutatók 2017. szeptember 1-jétől, részesülnek az ösztöndíjban.

A Magyar Tudományos Akadémia azért hozta létre az ösztöndíjat, hogy a tehetséges kutatók már fiatal korban sikeresek lehessenek, ne kelljen a megélhetésük érdekében más munkákat is vállalniuk, hanem a tudományra és az egyetemi oktatásra összpontosíthassák minden figyelmüket. A Bolyai-ösztöndíjrendszer ez idáig hasznosnak bizonyult, sok kimagasló eredmény született a program keretében.

 

Forrás:

Pályázat a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíjának elnyerésére 2017 – mta.hu – 2017. január 31.