A szellemi tulajdon védelme
 

Budapesten rendezik a közép-európai régió legnagyobb stratégiai innovációs fórumát

A A A    Nyomtatható verzió

Az Antall József Tudásközpont, a Nemzetközi Visegrádi Alap és a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében Budapesten rendezik meg a régió stratégiai innovációs konferenciáját a think.BDPST.

Az eseménnyel kapcsolatban megjelent tájékoztatás szerint a 2017. március 29-31. között bemutatkozó esemény témái között szerepelnek többek között a digitális technológia szerepe és lehetőségei a társadalmi viszonyok alakításában, a jövő foglalkozásai, valamint a munkaerőpiac változása. Emellett a big data és a mesterséges intelligencia, valamint az egészségügy és a gyógyszeripar újdonságai, mint a személyre szabott gyógyítás, illetve a rákkutatás és -kezelés innovációi állnak az idei konferencia fókuszában.

A konferencián olyan prominens előadókat üdvözölhetnek a jelenlévők, mint George Friedman geopolitikai elemző, Mohamad Sabah Al-Salem Al-Sabah sejk, Kuvait egykori miniszterelnök-helyettese és Daniel Hershkowitz professzor, Izrael korábbi tudományos és technológiai minisztere, valamint Ronald de Bruin, a COST igazgatója.

Az eseményen felszólal többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Balogh Csaba közigazgatási államtitkár és Mikola István korábbi egészségügyi miniszter.

A think.BDPST konferenciát szervezők nem titkolt célja, hogy szakmai fórumként elősegítsék a közép-európai régió fejlesztését, a közös gondolkodást, valamint szorosabbra fűzzék az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti régiós együttműködést az innováció és a kutatás-fejlesztés területén.

 

Forrás:

A régió legnagyobb innovációs fórumát rendezi meg hazánk – infoter.eu – 2017. március 09.

Kép forrása: http://think.bdpst.org/