A szellemi tulajdon védelme
 

Egyedülálló videómikroszkópos rendszert fejlesztettek a Debreceni Egyetemen

A A A    Nyomtatható verzió

A Debreceni Egyetem kutatói olyan egyedülálló videómikroszkópos rendszert fejlesztettek, amellyel akár 28 napon keresztül figyelhető és eközben percenként fotózható a sejtek szövetté válásának folyamata.

Ez a módszer jelenleg egyedülálló a világon, ugyanis más mikroszkópos módszerekkel mindössze néhány óráig, esetleg néhány napig tudták vizsgálni a mesterségesen tenyésztett sejteket.  A magyar innováció egyediségét különlegessége biztosítja, ugyanis az új berendezés alatt a sejteket közeli infravörös fény hatására életben tudják tartani, így válik lehetővé „magánéletük” vizsgálata.

Az új rendszer további érdekessége, hogy használatával a sejteknek nemcsak egy pillanatnyi állapotát lehet tanulmányozni, hanem egész folyamatokat is, ez pedig új távlatokat nyit az élő rendszerek dinamikájának vizsgálatában.

Akár egy filmfelvételnél az eseményeket vissza lehet tekerni, és így vissza tudják nézni, ki tudják elemezni a kulcsfontosságú pillanatokat, például azt, hogy pontosan mi történik azzal az egy sejttel a sok ezer közül, amely felelős egy halálos tumor kialakulásáért. A teljes jelenséget az elejétől a végéig meg tudják nézni, ez pedig hatalmas jelentőséggel bír a rákkutatásban. Az egyetemi innovációnakköszönhetően előrelépések történhetnek a daganatellenes szerek hatásmechanizmusának elemzésében, de az új tumorellenes stratégiák fejlesztésében is alkalmazható.

A videómikroszkópos rendszer lehetőségeit kihasználva a Debreceni Egyetem kutatóinak elsőként sikerült több sejtgeneráción keresztül lencsevégre kapni azt, hogy a sejtek háromfelé is képesek osztódni. A ritka jelenség okairól és gyakoriságáról eddig csak sejtéseik voltak a tudósoknak. A kutatócsoport eredményeiről többek között a DNA and Cell Biology és a Toxicology in Vitro című rangos nemzetközi tudományos folyóiratok is beszámoltak.

 

Forrás:

Debreceniek dobtak nagyot a sejtkutatásban– civishir.hu – 2017. április 05.

Kép forrása: https://www.unideb.hu/