A szellemi tulajdon védelme
 

A parlagfű fogyasztásának hatását, kockázatait vizsgálják magyar kutatók

A A A    Nyomtatható verzió

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Gyógyszertudományi, valamint az Általános Orvostudományi Kar kutatói elsőként tanulmányozták a parlagfű tartós fogyasztásának veszélyeit állatkísérletben.

Eredményeik megkérdőjelezik a növény hosszú távú humán fogyasztásának biztonságosságát, mivel agy- és vesekárosító hatást véltek benne fölfedezni. Ugyan nem bizonyított, hogy az állatkísérletben észlelt mérgező hatás az embernél is kialakul-e, de a vegyületek hatásai általában azonosak.

A szakemberek a PLoS One tudományos folyóiratban közzétett beszámolójukban kitértek arra, hogy a növény emberi fogyasztása nem tekinthető biztonságosnak mindaddig, míg széleskörű toxikológiai vizsgálatokkal meg nem erősítik ezt a tényt.

A legfőbb problémát az okozza, hogy a parlagfüvet egyre többen nem veszélyes gyomnak, hanem “értékes gyógynövénynek” tekintve, a hajtását szárazon vagy nyersen különféle betegségek kezelésére és megelőzésére alkalmazzák. Mivel gyógyászati alkalmazása elsősorban az utóbbi évek, évtizedek divatjává vált, így az ebben rejlő üzleti potenciált felismerve már több gyártó parlagfűtartalmú termékekkel is megjelent a piacon.

 

Forrás:

A parlagfűfogyasztás lehetséges veszélyeit vizsgálták szegedi kutatók – hirado.hu – 2017. május 09.

Kép forrása: http://www.dehir.hu