A szellemi tulajdon védelme
 

Átadták a 2017. évi Magyar Formatervezési és Design Management díjakat

A A A    Nyomtatható verzió

A Magyar Formatervezési Díj 38 éve a hazai formatervezés legrangosabb elismerése, melyet pályázat útján lehet elnyerni termék-, terv-, vizuális kommunikáció és diákmunka kategóriákban. A pályázat célja a kiemelt alkotások elismerése mellett a magyar formatervezési produktivitás bemutatása, propagálása, a nemzetközi piacorientáltság javítása.

A Design Management Díjat 2009 óta ugyancsak pályázat útján lehet elnyerni. Az elismerésre az a vállalkozás, vállalat vagy intézmény pályázhat, amelyik működésébe közvetlenül beépítette a design eszközeit.

Október 6-án az Artus Stúdióban került sor a 2017-es Magyar Formatervezési és Design Management Díjak átadására. A korábbi évek hagyományát követve a díjátadó az idén is a Design Hét Budapest programsorozat egyik kiemelt eseménye volt. Az átadási ünnepség hagyományosan a díjazottak és a kiemelt pályamunkákat felvonultató kiállítás megnyitója és ünnepe is egyben.

A Magyar Formatervezési Tanács neves szakemberekből álló zsűrije az idén 38. alkalommal ítélte oda a Magyar Formatervezési Díjat.

A Magyar Formatervezési Díj elismertjei:

Termék kategória:
Maform design stúdió: XBODY ACTIWAVE vezeték nélküli okos fitneszeszköz;
Pápai Lilla: Wyhoys 2017/2018 őszi-téli ruhakollekció.

Terv kategória:
Fabricius-Nagy Emese: Lora, személyre szabható táskakollekció;
Maform design stúdió: Shoka multifunkcionális kerékpáros kiegészítő.

Vizuális kommunikáció (megosztott díjazás született):
Szabó Levente és Polgárdi Ákos: Reform500 köztéri installáció;
Balla Dóra: HV_100 projekt a de Stijl egyik vezető alakjának, Huszár Vilmos munkásságának állít emléket, több mint száz betűtípust bemutató alkotása.

Diák kategória:
Vas Ádám (a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója) Vital alga technológiás beltéri légszűrő.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának különdíja:
Orr Péter: Tactilis készségfejlesztő játék.

A Magyar Formatervezési Tanács különdíja:
Lévay Ariel: Aurora nevű asztal.

A Design Management Díjelismertje:

Szilvio Kft.: HAMERLI/1861 Kesztyűmanufaktúra.

Elismerő oklevelet kapott:
Kreinbacher Birtok, MAACRAFT- Miskolci Autista Alapítvány, a Félegyházi Pékség és a Medence Csoport Kft.

 

A Magyar Formatervezési Tanács díjazottakról készült katalógusai letölthetők az alábbi linkeken:

Magyar Formatervezési Díj 2017 https://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/mfd_2017_katalogus_web.pdf

Design Management Díj 2017 https://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/dmd_katalogus_2017_online.pdf

 

Az elismert pályamunkák kiállítás keretében megtekinthetők október 7-től november 2-ig, minden nap 12:00 - 18:00 óra között az Artus Stúdióban (Bp., XI. kerület, Sztregova utca 7.).

 

Forrás:

Kezdetét vette a Design Hét: Átadták a Magyar Formatervezési és a Design Management díjakat – funzine.hu – 2017. október 06.

Kép forrása: https://www.sztnh.gov.hu/hu/testuletek/mft/nemzeti-dijak-osztondijak/magyar-formatervezesi-dij