A szellemi tulajdon védelme
 

Az erdészeti védekezést segítheti magyar tudósok egy legújabb vizsgálata

A A A    Nyomtatható verzió

Szegedi és soproni kutatók az északi mérsékelt égöv legjelentősebb erdőpusztítói közé tartozó tuskógombák (Armillaria-fajok) örökítőanyagát vizsgálták, abból a célból, hogy kiderítsék, milyen evolúciós örökség rejlik rendkívüli tulajdonságuk, az erdőkárosító képességeik mögött.

Vizsgálatuk során kiderült, hogy az Armillaria-fajok a növényi sejtfal minden komponensét – a cellulózt, hemicellulózt és a lignint – is bontják, így képesek – más gombákkal szemben – az élő fákat is megtámadni. A szakemberek azt is kiderítették, hogy az ezen folyamatokért felelős gének az evolúció során egyre több és több példányban jelentek meg ezeknek a gombafajoknak az örökítőanyagában. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a már meglévő gének szabályozása változott meg az évek során nem pedig az új gének kialakulása áll a háttérben, mint ahogy azt korábban gondolták.

A magyar kutatók eredményei a későbbiekben még hasznosak lehetnek a növénykárosító gombák genomevolúciójának feltárásában, segíthetik az erdészeti védekezést és a komplex soksejtűség eredetének a megértését is.

Publikációjuk a neves Nature Ecology and Evolution című tudományos folyóiratban is megjelent.

 

Forrás:

Tuskógombák titkai: magyar felfedezések a világ legnagyobb szárazföldi élőlényeiről – mta.hu – 2017. október 30.

Kép forrása: http://tudasfeltoltes.hu/a_tuskogombak_ellen