A szellemi tulajdon védelme
 

Magyar diákok ötleteit is várja a Microsoft innovációs fejlesztő versenyére

A A A    Nyomtatható verzió

Évről-évre egyre nagyobb érdeklődés kíséri a világ egyik legrangosabb innovációs versenyét a Microsoft Imagine Cup-ot.   A 2004-ben elindított Imagine Cup-on eddig több mint 1,65 millió fiatal vett részt 190 országból. Célja, hogy a fiatalok milliói számára új lehetőségeket teremtsen világszerte. Olyan kreatív gondolkodásra ösztönzik a diákokat, melyen keresztül a leghétköznapibb társadalmi kihívásokra a legmodernebb technológia eszközeivel nyújtanak megoldásokat.

Az idén a Microsoft felhőszolgáltatását, az Azure-t használó csapatok jelentkezését várják. Az országos versenyek győztesei közül a régiós bírák választják ki a közép-kelet-európai fordulón megmérettetésre kerülő ötleteket, a végső, nemzetközi döntőre pedig az Egyesült Államokban kerül sor 2018 nyarán.

A globális döntő győztes csapata 85 ezer dolláros jutalomban és nagy értékű Azure hozzáférésben részesül. Emellett lehetőségük nyílik részt venni egy személyes mentoráláson a Microsoft első számú emberével: Satya Nadellával.

Az idei év az első, hogy a Microsoft Magyarország egyedülálló módon, extra támogatást is nyújt a csapatoknak, illetve kiemelt figyelmet fordítanak az angol nyelv elvárható szintű elsajátítására is.

A versenyre jelentkezni február 23-én éjfélig lehet az Imagine Cup oldalán:

http://mshu.cloudapp.net/hun/imaginecup/

 

Forrás:

Hazai ötleteket keres a Microsoft – hellowordlonline.hu – 2018. január 31.

Kép forrása: http://technetnepal.net/