A szellemi tulajdon védelme
 

Három magyar élvonalbeli kutató elnyerte

A A A    Nyomtatható verzió

Az Európai Kutatási Tanács 2018-ban 653 millió euróval támogat összesen 269 élvonalbeli kutatót.

Három magyar kutató, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében dolgozó Nusser Zoltán mellett Hanzó Lajos, az angliai University of Southampton kutatója, valamint Kőszegi Botond, a Közép-európai Egyetem oktatója is elnyerte idén a támogatást, mely kutatási projektenként, megközelítőleg 2,5 millió eurót tesz ki. Nusser Zoltán akadémikus már második alkalommal kapta meg az ERC Advanced Grantjét, legutóbb 2011-ben üdvözölhették nyertesként.

Az Európai Kutatási Tanács (ERC) által működtetett, az Európai Unió legnagyobb felfedező kutatásokat támogató pályázati rendszerének a feladata, hogy hosszú távra vonzó finanszírozást nyújtson az úttörő, magas kockázattal járó, de magas megtérülést is ígérő kutatások támogatására, ezzel is fokozva az európai kutatás dinamizmusának, kreativitásának és kiválóságának előmozdítását.

Az ERC pályázataira az egész világból lehet jelentkezni, a lehetőség mindenki számára adott. A támogatások odaítélésének feltételei a tudományos kiválóság, ezen felül olyan vezető kutatók pályázhatnak – életkorra, nemre és származási országra vonatkozó bármely megkötés nélkül –, akik Európában tervezik a projektek végrehajtását.

 

Forrás:

Három magyar kutató is elnyerte az Európai Kutatási Tanács Advanced Grantjét – mta.hu – 2018. április 09.

 

Kép forrása: https://erc.europa.eu/funding/advanced-grants