A szellemi tulajdon védelme
 

Kihirdették a Magyar Villamos Művek Zrt. legutóbb meghirdetett

A A A    Nyomtatható verzió

Az MVM Csoport EDISON program keretében elindított októberi felhívására 2017. december 22-ig lehetett jelentkezni olyan energetikai, energiatudatossági pályázatokkal, amelyek jelentős társadalmi és gazdasági hatás kiváltására is képesek.

Pályázni az alábbi négy témakörhöz kapcsolódóan lehetett: tiszta energia, energiahatékonyság, IoT, Big Data és mesterséges intelligencia.

A szakmai szűri döntése alapján az MVM Edison Light UP! nyertes startupjai:

Parabolikus napkollektorKovács Gábor, Sohajda István

A kéttengelyes, napkövető és speciális kialakítású parabolikus napkollektor a hagyományos kollektorokkal szemben 60 százalékkal több hőenergiát termel, a napsugárzás 75-80 százalékát télen is hasznosítani tudja.

Külső hőmérsékletre nem érzékeny, automatikus védelemmel rendelkezik a túlmelegedés és a szél ellen. A kollektor kedvező áron működtethető, a mechanikai elemeit legalább 30 évre tervezték. Beszerzése 3-8 év alatt megtérülhet, kivitelezése és karbantartása költséghatékony, egyszerű. A szabadon álló és lapos tetőre is telepíthető, kizárólag újrahasznosítható anyagból készült kollektor a családi háztól a nagyiparig számos területen alkalmazható.

IORA Smart System — Fabricius-Nagy Emese, Fabricius Csaba, Horváth Bence Ede

A nyertes csapat olyan mindennapos problémára kínál megoldást, mint a bosszantó gyorsasággal lemerülő telefonok, a táskák rejtett zugaiban eltűnő apróságok és személyes kellékeink fokozott védelme.

Olyan használati tárgyat kell elképzelni táska formájában, ami egyénre szabható, és okos funkcióinak hála komplett, személyes szolgáltatást kínál a felhasználónak.

A designercsapat célja, hogy megmutassák, egy olyan hétköznapi termék, mint a táska is hordozhat magában élvonalbeli technológiai újításokat.

Az IORA Smart System építési rendszerének köszönhetően teljes megjelenés- és funkciószabadságot biztosít használója számára, a méret, szín, forma variációs lehetőségeinek száma végtelen. Okosfunkciói ellátásához pedig napenergiát hasznosít, független az elektromos hálózattól.

E-zászlóKovács Attila, Kovács Tibor

Az innovátor testvérpár a jelenlegi szél- és vízenergia-termelő berendezések hatékonyságának növelésén dolgozik. Feltételezésük, hogy a forgó mozgásnál hatékonyabb módon is lehet a mozgó víz, illetve szél energiájából elektromos vagy mozgási energiát előállítani, hiszen a természetben az egyik leghatékonyabb helyváltoztatási mód a hullámmozgás. A halak is aránylag csekély mozgási energiát befektetve meglepő nagy hatékonysággal haladnak a nagy közegellenállású vízben.

Találmányuk, az e-zászló világújdonságként a Kármán-féle örvénysoron alapulva hullámmozgással állít elő mozgó víz, illetve szél energiájából elektromos, vagy mozgási energiát.

A fejlesztők négy év kutatás és fejlesztés során jutottak el az V. generációs működő modellig, amivel akár egyszerre lehetséges piezo és indukciós generátor segítségével is elektromos áramot termelni.

Az e-zászló a szerkezetéből adódóan tömeggyártásban kedvező áron előállítható, egyszerűen telepíthető, szinte minden tájépítészeti környezetbe jól illik, és egyben reklám célra is használható, zöldenergiát termelő berendezés.

IoTrend Kft.-EnergyALIoTrend Kft.: Bátai Rolnad, Dudás Péter, Dúll Gábor, Lőrincz Dániel, Maros István

Az energiaipari trendek azt mutatják, hogy 2040-ig a világ energiaigénye 30 százalékkal növekszik, és egyre nagyobb mértékben kell majd bizonytalanul tervezhető, megújuló energiaforrásokra támaszkodni.

A mérnökökből álló csapat erre a problémára dolgozta ki az EnergyAI koncepcióját.

Az EnergyAI egy moduláris elemekből felépülő rendszer, amely termelő, tároló és fogyasztó egységekből áll.

Az IoT eszközökből kinyerhető adatok elemzése alapján egy helyi logika biztosítja a rendszerelemek hatékony működését. Sok ilyen egység összehangolt működése képes egy adott mérlegkör vagy akár a teljes villamos energia rendszer hatékony működését megvalósítani.

A megtermelt energiát a lehető leghatékonyabban, helyben használják fel és az összehangolt „okos hálózati" működésnek köszönhetően csökkenthető a lekötött kapacitásigény is.” – olvasható az origo.hu oldalán.

A nyertes projektek szerződéses ajánlatot kapnak az IBM és az MVM Csoport inkubátor cégétől az SFL-től (Smart Future Lab Zrt.), hogy vállalkozásuk az energetika területén működő sikeres piaci szereplővé válhassanak.

A témában korábban megjelent hívünk az alábbi linken megtekinthető: http://www.szellemitulajdon.hu/hirek/1674/innovacios-palyazatot-es-startup-versenyt-hirdet-a-magyar-villamos-muvek-zrt..html

 

Forrás:

Kihirdették az MVM EDISON Light Up! nyerteseit – origo.hu – 2018. május 14.

Kép forrása: https://e-a.hu/kihirdettek-az-mvm-edison-light-up-palyazat-nyerteseit