A szellemi tulajdon védelme
 

Magyar fiatal sikere a tudományos diákolimpián, Pittsburghban

A A A    Nyomtatható verzió

A világ legrangosabb tehetségkutató seregszemléjén, a Pittsburgh-i Intel ISEF-en, Molnár Áron „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” c. innovációja a negyedik helyezést érte el Embedded Systems kategóriában.

Molnár Áron, a Székesfehérvári Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma korábbi diákja, jelenleg a BME-n tanul. Innovációjának célja egy ferrofluidummal működő dőlésérzékelő szenzor kifejlesztése és tesztelése volt. A kifejlesztett megoldásban a vasmagot egy üvegcellába töltött ferrofluid helyettesíti, ami nanoméretű ferromágneses részecskékből és egy hordozófolyadékból álló folyékony anyag. Az így kapott eszköz egy ferrofluidum maggal ellátott differenciál transzformátor lesz. A jelenleg a piacon megtalálható MEMS (Mikro-elektromechanikai) dőlésszög szenzorok tipikus felbontása század-, illetve ezredfok körüli, tehát az elkészült szenzor pontosságban felül tudja múlni a piaci eszközök jelentős részét. Ebből adódóan felhasználási lehetőségei igen széleskörűek, leginkább az igen pontos szögmérésben segítheti a kutatók és mérnökök munkáját.

Molnár Áron a 2016-2017.évi 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen első helyezett lett, így a Magyar Innovációs Szövetség biztosította részvételét az EU Fiatal Tudósok Versenyén. Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének döntőjén Áron továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re.

Az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair) a világ legnagyobb, középiskolásoknak szóló tudományos versenye. A seregszemlén a helyi tudományos versenyek nyerteseiként vesznek részt a középiskolás diákok, a világ számos országából. Az Intel célja, hogy elismerje és díjazza a világ legélesebb elméjű fiatal tudósait, és ezzel tudományos és technológiai ismereteik további tökéletesítésére buzdítsa őket. Pittsburghban (Pennsylvania, USA) az idén 75 ország több mint 1800, 21 év alatti diákja vett részt a seregszemlén.

 

Forrás:

SAJTÓKÖZLEMÉNY: A VILÁG LEGNAGYOBB TEHETSÉGKUTATÓ VERSENYÉN MOLNÁR ÁRON A LEGJOBBAK KÖZÖTT – innovacio.hu – 2018. május 23.

Kép forrása: http://sdepscor.org/science-fairs-2/intel-isef/