A szellemi tulajdon védelme
 

Győr lesz a robotépítő világdöntő (WRO) első európai helyszíne

A A A    Nyomtatható verzió

A World Robot Olympiad (WRO) robotépítő világdöntő rendezésének jogát – az Edutus Főiskola pályázatának köszönhetően – Magyarország nyerte el. Így jövőre a győri Olimpiai Sportpark ad majd otthont a robotépítőknek 2019. november 8. és 10. között.

A WRO-világdöntőben 65 országból 3000 résztvevő, 8 és 25 év közötti fiatalok versenghetnek - köztük 8 magyar csapattal - négy kategóriában.

A versenyzőknek a robotokat a helyszínen kell majd összerakniuk, ahol egy meglepetésszabály is nehezíteni fogja a dolgukat. Építeni kell majd focizó vagy az ételpazarlással kapcsolatos feladatot megoldó robotot is. Ezek a kategóriák általános és középiskolás korúaknak szólnak, akik legót használnak. Az egyetemistáknak, főiskolásoknak összetettebb feladatot kell majd megoldaniuk, ők fém alkatrészekből fognak építeni.

A World Robot Olympiad nemzetközi oktatási program. Célja, hogy a fiatalok számára népszerűvé tegye a természettudományos tárgyakat és felkeltse az érdeklődést a mérnöki vagy informatikai szakmák iránt.

 

Forrás:

Győrben építenek robotot a világ legügyesebb diákjai - Kisalföld - 2018. 06. 20. (5. oldal)

Kép forrása:  https://roboticon.net/