A szellemi tulajdon védelme
 

Shell Eco-marathon Europe 2018, London

A A A    Nyomtatható verzió

Az idén három magyar csapat indult a londoni Queen Elizabeth Olimpiai Parkban zajló Shell Eco-marathon Europe 2018 elnevezésű, üzemanyag-takarékossági innovációs versenyen. A résztvevő csapatoknak saját tervezésű és építésű járműveikkel, 1 liter üzemanyag felhasználásával egy 945 méter hosszú utcai pályán 15 kört kellett teljesíteniük. A cél, hogy a résztvevők minél kevesebb energiával tegyék meg a távot.

Mint minden évben, most is nagy érdeklődés övezte a versenyt: 27 országból 147 egyetemi és középiskolás csapat vett részt a megmérettetésen. A csapatok három kategóriában – Városi Koncepció,  belsőégésű városi koncepcióautó és Prototípus – nevezhettek. A korábbi évekhez viszonyítva – az új pályának és a váratlan forróságnak köszönhetően – az idei verseny nagyobb kihívást jelentett a résztvevők számára.

A versenyen induló magyar csapatok: a Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának hallgatói és a KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium diákjai.

A prototípus kategóriát a francia Microjoule-La Joliverie nyerte, akik 2324 km-t tettek meg a belsőégésű motorral hajtott járművükkel. A városi koncepció kategóriában a francia Paul Sabatier Toulouse Egyetem INSA de Toulouse csapata állhatott a dobogó legfelső fokára, 188 km-t tettek meg elektromos autójukkal. A Dán Műszaki Egyetemről a DTU Roadrunners csapat nyerte a belsőégésű városi koncepcióautó díját 374 km/l eredménnyel.

A magyar csapatok tagjai ugyan nem állhattak föl a dobogóra, de összességében azért mindannyian szépen teljesítettek a versenyen. A győri SZEnergy Team a mezőny elején, 125 km/kWh eredménnyel a hatodik helyen zárta a versenyt. A kecskeméti KSZC Kandó Kálmán Szakgimnázium tagjai 347 km/kWh eredményt értek el, így a 13. helyen végeztek. A debreceni DE MK Team energiahatékony járművével 98 km/kWh-ot teljesítettek, így ők a 29. helyen zárták a versenyt.