A szellemi tulajdon védelme
 

Vállalati akcelerációs program lehetőség startupoknak

A A A    Nyomtatható verzió

METU GARAGE: aBudapesti Metropolitan Egyetem és a Drukka Startup Stúdió közös kezdeményezése, melynek kapcsán vállalati akcelerációs programot hirdetnek startupoknak.

A kezdeményezés célja, hogy az ötletgazdák a Drukka Startup Academy módszertana alapján és a Metropolitan Egyetem oktatóinak segítségével sikeresen elsajátítsák azt a módszert, mellyel ötletükből gyorsan növekedő vállalkozást építhetnek.

A METU GARAGE-ba jelentkező startupok ötleteit az egyetem neves oktatói és elismert szakemberek bírálják el. A szakmai zsűri az innovatív vállalkozásokat egyenként maximum 60 millió forint értékű tőkebefektetéssel támogatja, valamint a Drukka Startup Academy közreműködésével folyamatos szakmai mentorálással és négyhónapos akcelerációs szolgáltatással díjazza. A programba bekerülő jelentkezők emellett a METU akkreditált képzésén is részt vesznek, amelynek végén Egyetemi Mesterkurzus Oklevelet és Mini MBA Diplomát szerezhetnek.

A programra olyan startupok jelentkezését várják, akik multimédiával, IT/telekommunikációs kezdeményezésekkel, kreatív iparral, turizmus-vendéglátással kapcsolatos projektekkel, kommunikációval, HR-rel vagy HR techkel, belsőépítészettel, designnal vagy formatervezéssel foglalkoznak.

A jelentkezni 2018. szeptember 1-ig lehet a METU GARAGE weboldalán, https://www.metugarage.hu/

 

Forrás:

Újabb lehetőség startupoknak – mmonline.hu – 2018. július 31.

Kép forrása: https://www.metugarage.hu/