A szellemi tulajdon védelme
 

Különdíjat kapott egy magyar diák

A A A    Nyomtatható verzió

Az Európai Unió Fiatal Tudósok Versenyének ez évi döntőjét szeptember 14. és 20. között rendezték meg.  A verseny az Európai Bizottság kezdeményezésére 1989 óta évről-évre nagy sikerrel, minden évben más-más európai nagyvárosban zajlik.  Az idei év házigazdája Írország fővárosa, Dublin volt.

Az európai döntőn 135 fiatal pályázó mérte össze tudását, akik több fordulót követően, 38 európai ország pályázói közül lettek kiválasztva. Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség idei tehetségkutató versenyének három első díjasa – Matányi Marianna és Kákonyi Marcell (Tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz? ), Tassi Timián Áron (OKOSLÁMPA) és Novák Blanka (Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata) – képviselte.

Az idei évi dublini döntőjén – 88 projekt közül – Novák Blanka (az Egri Dobó István Gimnázium végzett diákja) a "Lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata" c. projektje részesült különdíjban, melynek eredményeként egy dublini szakmai utazáson vehet részt.

Blanka projektjében „a Lycium barbarumban található bioaktív komponensek identifikációja, az innovatív, saját metódus alapján készített szaponifikált oldat antibakteriális hatású vegyületeinek műszeres mérése és azonosítása történt meg. A szaponifikált oldatban található komplex vegyületcsoportok együttes hatása szignifikáns gátlást fejt ki a rezisztens, szuperbaktérium Pseudomonas aeruginosa törzs ellen. Ezen oldat hatásairól jelenleg nem áll rendelkezésre szakirodalmi adat, a benne található mikrobiális effektivitást kialakító komponensek analitikai kvantitatív feltérképezése újdonságnak számít. Az eddigi szakirodalomban fellelhető, különböző extrahálási technikával készült oldatok nem gátolják a Pseudomonas szaporodását. A versenyző kutatásának jelentőségét az utóbbi években észlelt nagy mértékű rezisztencia és az "antibiotikumok utáni korszak" eljövetele adja. A kutatás témája saját ihletésű, a kísérleteket, méréseket, elemzéseket önállóan végezte el a pályázó” – olvasható az innovacio.hu sajtóközleményében.

A különdíjas projekt a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny leglátványosabb pályamunkáival együtt, szept. 28-án megtekinthetőek lesznek a Kutatók Éjszakáján, az Ericsson Magyarország székhelyén (1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 11.).

 

Forrás:

SAJTÓKÖZLEMÉNY - KÜLÖNDÍJ AZ EU FIATAL TUDÓSOK VERSENYÉN – innovacio.hu – 2018. szeptember 21.

Kép forrása: https://www.innovacio.hu/misz_logo.php