A szellemi tulajdon védelme
 

A magyar építészet legjobbjai 2018-ban

A A A    Nyomtatható verzió

Magyarország vezető online szakmai napilapja, az Építészfórum az idén 14. alkalommal hirdette meg a Média Építészeti Díját.

A nemzetközi szakértőkből álló zsűri összesen 150 pályázat közül választotta ki a magyar építészet legjobb épületeit és terveit. A döntőbe került tervezők a Média Építészeti Díjának november 8-i nyilvános gálaeseményén egy rövid prezentációban mutatják be az általuk tervezett projektet.

A MÉD sokszínűségének bizonyítékaként az ÉPÜLET kategória 5 finalistája között találunk kikötőt, családi házat, piacot, erdei hidat és reprezentatív fogadóépületet, míg a TERV kategória 6 döntőbe jutott projektje egy téglagyár, hospice-ház, búvárbázis, dohányfeldolgozó tanüzem, ifjúsági műhely és malom vízióit tárja elénk.

Az előzsűri a szelekció során megtekintett összesen 76 épület és 69 terv alapján úgy látja, hogy „a magyar építészek tiszteletben tartják a hagyományokat, de értik a modern élet igényeit is.”

„A MÉD Magyarország egyik legrangosabb, látványos prezentációkkal, filmekkel és fogadással színesített kulturális eseménye, amely közérthetően és szórakoztatóan mutatja be a kortárs magyar építészet csúcsteljesítményeit. A díjak egy részéről döntő zsűri a hazai vezető sajtóorgánumok újságíróiból áll. A közönségdíjat az eseményen résztvevők helyben szavazzák meg, valamint az Index.hu is átadja a hírportálon szavazó olvasók által legjobbnak értékelt épületnek járó közönségdíjat. A kiemelkedő teljesítményeket tematikus különdíjakkal ismerik el: Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj és Kovács Zoltán Emlékdíj, Europa Design Belsőépítészeti Különdíj, Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíj, míg a Gránit Pólus a Nagyberuházások Különdíjat adja át. Az idei gála különlegessége, hogy első alkalommal kerül átadásra a kiemelkedő fejlesztőket díjazó Fejlesztői Szakmai Nagydíj” – olvasható az octogon.hu oldalán.

A Magyar Építészeti Díj weboldala: http://mediadij.epiteszforum.hu/

 

Forrás:

Kiderült, hogy kik esélyesek az idei Média Építészeti Díjára – octogon.hu – 2018. október 20.

Kép forrása: http://epiteszforum.hu/regisztralj-a-14-media-epiteszeti-dijara1