A szellemi tulajdon védelme
 

Közép-Európa startup versenyén két magyar díj is születetett

A A A    Nyomtatható verzió

A világ legnagyobb startup ökoszisztéma versenyét október 24-én Varsóban rendezték meg. A 10 ország részvételével zajló, kelet-közép-európai megmérettetésen (Central European Startup Award – CESA) két magyar innováció is díjat kapott.

Az elismert két magyar startup az egészségügy területén hozott létre komoly innovációt.

A legjobb Mesterséges Intelligencia / Gépi Tanulást megvalósító kategóriában a magyar Turbine.ai nyert. Az ő megoldásuk mesterséges intelligencia használatával szimulálja a rákos sejtek viselkedését, molekuláris szinten, ezzel felgyorsítva a megfelelő gyógyszerek alkalmazásának lehetőségét.
A Turbine.ai tavaly 3 kategóriában is nyert ugyanezen a versenyen.

legjobb „újonc” startup kategóriában – ahol a két évnél nem régebben alapított cégek versenyeztek – a szintén magyar InSimu Patient nyert. Az ő megoldásuk egy virtuális beteg szimulátor, amit az orvosi dianózis oktatásában hasznosítanak, ezzel is segítve az orvosok képzését szerte a világban. A cég fiatal kora ellenére, már több, mint 30000 felhasználóval büszkélkedik.
Az InSimu fejlesztői 2016-ban harmadik helyezést értek el a  Microsoft Imagine Cup fejlesztői világversenyen. 

A most díjazottak egy része a Global Startup Awards többi régiójának néhány nyertesével fog versenyezni 2019-ben a globális döntőben. 

 

Forrás:

Magyar sikerek a Közép-európai Startup Díjátadón – vg.hu – 2018. október 26.

Kép forrása: https://bithope.org/