A szellemi tulajdon védelme
 

Ovi-Sport multifunkcionális sportpálya

A A A    Nyomtatható verzió

Az Ovi-Sport-pálya mérete 6x12 méter, hálóval minden oldalról teljesen fedett, ami biztosítja, hogy játék közben a labda ne tudja elhagyni a pályát. A két végén kapu, felette kosárpalánk van, valamint széltében és hosszában is elfelezhető hálóval a pálya, melynek köszönhetően valóban multifunkcionális, bármilyen labdajátékra alkalmas. A talajt speciális háromrétegű, antisztatikus műfű borítja.

A direkt ovisokra szabott sportpálya dr. Molnár Andrea elgondolása alapján készült el először 2010-ben. A kezdetekben szülői összefogással, saját forrásból, majd a nagy érdeklődésre tekintettel az Aranycsapat egykori hátvédje, Buzánszky Jenő támogatásával egy családi alapítvány létrehozásával tudták és tudják a mai napig is kielégíteni az óvodák sportpálya igényeit.

Az Alapítvány elsődleges és tartós közérdekű célja, hogy működésével támogatást tudjon nyújtani az óvodás korú gyermekek mozgásához, képességeinek fejlesztéséhez, sportolásához, utánpótlás neveléshez. Kétszáz azoknak a cégeknek a száma, amelyek a társasági adójukból az alapítványt támogatják.

Az Ovi-Sport Programra bármilyen óvoda fenntartója pályázhat (önkormányzat, egyház vagy magánóvoda üzemeltetője), és összesen körülbelül 30 százalék önrészre van szükség, ami nagyjából 4,5 millió forint.

A nyertes óvodák nemcsak egy sportpályát kapnak, hanem egy eszközkészletet is. A vállalkozó óvodapedagógusok pedig egy képzés keretében tanulják meg az eszközök használatát.

A novemberben átadott sportpálya a 321. volt az Ovi-Sport Alapítvány életében, és ebben benne van több külhoni pálya is: négy Kárpátalján, egy Tusnádfürdőn, kettő Albániában és egy Horvátországban.

Az Ovi-Sport Közhasznú Alapítvány a 2013. évi Magyar Termék Nagydíj nyertese, valamint az Innovációért Nívódíj cím büszke viselője.

 

Forrás:

SORRA HÓDÍTJA MEG AZ OVIKAT EGY KÜLÖNLEGES MAGYAR TALÁLMÁNY – divany.hu – 2018. november 30.

Kép forrása:  http://ovi-sport.hu/