A szellemi tulajdon védelme
 

A jövő találmányait támogatja az MVM Edison startupverseny

A A A    Nyomtatható verzió

A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) – az IBM-mel és az Innoenergyvel közösen – ismét meghirdette MVM Edison innovációs pályázatát és startup versenyét.

Az MVM Edison startup verseny célja, hogy olyan feltalálói ötleteket karoljon fel, melyek valós problémákra kínálnak kivitelezhető megoldásokat.

A beérkezett pályamunkákkal szembeni elvárás, hogy újító energetikai megoldásokat mutassanak be, továbbá a clean energy, energy efficiency, IoT, Big Data és mesterséges intelligencia témakörök valamelyikéhez kapcsolódjanak.

A pályázaton az Európai Unió tagállamában lakóhellyel rendelkező főiskolai/egyetemi hallgatók, magánszemélyek, valamint az Európai Unió bármelyik tagállamában bejegyzett kis-és középvállalkozások valamint egyéni vállalkozók is részt vehetnek.

A legígéretesebb projekteket anyagi és kapcsolati tőkével támogatja az MVM. A verseny győztesei egyenként akár ötvenmillió forint magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe.

Pályázni 2019. január 31-ig lehet, a feltételek és tudnivalók az alábbi linken érhetők el:

https://mvmedison.hu/assets/documents/palyazati_felhivas_es_utmutato.pdf

 

Forrás:

MVM EDISON VERSENY 2018 – mvmedison.hu – 2018. november 22.

Kép forrása:  http://mvm.hu/