A szellemi tulajdon védelme
 

Demencia korai felismerése - a szegedi egyetemen vizsgálják

A A A    Nyomtatható verzió

A demencia korunk egyik legsúlyosabb és legintenzívebben növekvő egészségügyi problémája. Az egyik leggyakoribb időskori betegség, melyet a magasabb rendű agyműködés zavara okozza. A betegség kialakulása jellemzően a 65 év felettieket érinti, előfordulása pedig az átlagéletkor emelkedésével évről évre nő. Világszerte ötvenmillióra becsülik az előfordulását, Magyarországon százezer és félmillió közötti beteget tartanak számon.

A betegség kialakulását száznál is több betegség okozhatja. A kezdeti tüneteket, mint például a fáradékonyságot, ingerlékenységet, levertséget vagy depresszióra emlékeztető egyéb jelenségek sok esetben már a demencia jelei.

A Szegedi Tudományegyetemen is évek óta kutatják a korai felismerés lehetőségeit, két új módszert is kidolgoztak:

·         Nyelvészekkel, a mesterséges intelligenciára szakosodott szakemberekkel és pszichiáterekkel egy olyan, a spontán beszédet vizsgáló programot készítettek, amely rögzíti a beteg beszédét, majd elemzi, melyről már könnyen eldönthető, hogy hasonlít-e például az alzheimeres beszédmintára. Az új módszert Magyarországon már sikeresen alkalmazzák. Angol nyelvű változata már működik, a kutatók a német nyelvterülettel kísérleteznek.

·         Könnyelemzés – egy korábbi kutatásból az derült ki, hogy az Alzheimer-kórban szenvedő betegek könnyösszetétele sajátos kémia tulajdonságokkal rendelkezik, így a beteg mintája alapján meghatározható a fokozott kockázat.

A szakemberek szerint a betegség számos fajtája kezelhető, ezért fontos, hogy a páciens minél előbb szakemberhez kerüljön.

 

Forrás:

Új módszereket vezettek be a demencia korai felfedezésében – gyorplusz.hu – 2019. február 07.

Kép forrása: http://www.u-szeged.hu/