A szellemi tulajdon védelme
 

V-Chiller - hazánk legjobb energiaipari fejlesztéssel foglalkozó startupja

A A A    Nyomtatható verzió

Közép- és Kelet Európa legnagyobb energetikai versenyén, az InnoEnergy szervezésében már ötödik alkalommal rendezték meg a PowerUp! verseny hazai döntőjét,  melyen a nyolc induló közül a zsűri a V-Chiller-t találta Magyarország legjobb energiaipari fejlesztéssel foglalkozó kezdő vállalkozásának. 

A V-Chiller tagjai olyan környezetbarát hűtési technológián dolgoznak, amely képes egy percnél rövidebb idő alatt lehűteni az italos palackokat. Ezzel több mint 50 százalékkal csökkenthetik a felhasználók áramköltségét. 

A döntő második helyezettje az Auto Paradigm lett, amelynek tagjai arra vállalkoztak, hogy kidolgozzák az elektromos meghajtású autók menet közbeni töltésének technológiáját.

A harmadik helyet megszerző MET3R Zencharge fejlesztői olyan komplex rendszert álmodtak meg, ami úgy optimalizálja az elektromos autók töltését, hogy figyeli a sofőr igényeit, illetve ügyel a háztartás, a hálózat adottságaira és mindezt minél kevesebb környezeti terheléssel igyekszik végrehajtani. 

A PowerUp verseny elsődleges célja, hogy megtalálják azokat a globálisan is megvalósítható megoldásokat, amelyek leginkább képesek hozzájárulni az energiaszektor fejlődéséhez, az európai városok életminőségének javításához, továbbá a környezet tisztaságának növeléséhez. 

 

Forrás:

Gyors hűtést fejleszt az év magyar energetikai startupja – profitline.hu – 2019. április 12.