A szellemi tulajdon védelme
 

Tengerentúli bemutatkozásra kapott lehetőséget két ígéretes magyar startup

A A A    Nyomtatható verzió

Két magyar ígéretes startup is bemutatkozhat Amerika legismertebb angyal- és kockázati tőkebefektetői előtt Miami-ban az eMerge Americas innovációs eseményen. A nagyszabású konferencián negyven országból mintegy 15 ezer érdeklődő és több mint négyszáz cég vesz részt.

A szervezők több száz nemzetközi, innovatív technológiai vállalkozás közül választották ki a két magyar csapatot – Aeriu és Omnicoach –, akik a kiállítási lehetőség mellett az esemény Startup Showcase szekciójában is bemutatkozhatnak az érdeklődőknek.

Az Aeriu kereskedelmi forgalomban kapható drónokra optimalizált szoftvere nagy energiaigényű targoncák nélkül teszi lehetővé a nagy raktárakban történő leltározást. A szoftver leolvas bármilyen, jelenleg is használt vonalkódot és az így nyert adatokat az Aeriu által fejlesztett felhőben tárolja, ezáltal folyamatosan naprakész információt biztosít. Miami kiemelt logisztikai központ, így tökéletes célpiaca lehet a magyar vállalkozásnak.

A korai fázisú kategóriában induló Omnicoach a világ első, mesterséges intelligencián alapuló rendszere, amely az e-sportolók fejlődését segíti. Az Omnicoach kielemzi a játékosok teljesítményét és személyre szabott tanácsokkal, gyakorló feladatokkal támogatja őket. A terméket 2018 decemberében vezették be, jelenleg két játékra elérhető és több mint 1000 felhasználójuk van, akiknek több mint kétharmada amerikai.

 

Forrás:

Két, világra szóló magyar sikertörténet születhet – portfolio.hu –  2019.  április 29.

Kép forrása: https://www.prnewswire.com/