A szellemi tulajdon védelme
 

Találjuk fel magunkat!

A A A    Nyomtatható verzió

„Találjuk fel magunkat” címmel a Novofer Alapítvány az idén is meghirdette Gábor Dénes Ösztöndíját a hazai és a határainkon túl élő, magyarul tudó középiskolások körében.

A pályázat célja, a természettudományi ismeretek magas szintű elsajátításának ösztönzése a középiskolai oktatásban résztvevő tanulók körében.

A kuratórium ez évi ösztöndíj programjára a hulladékfeldolgozáshoz és az innovatív járművekhez kapcsolódó eredeti, jól kidolgozott és tudományosan megalapozott ötleteket vártak.

A győztesek 2019. június 5-én vehették át a díjakat a Magyar Tudományos Akadémián.

·         Szegedi Ádám Gyula, NYSZC Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium, Nyíregyháza, felkészítő tanár: Zsigó Zsolt;

·         Kovács Martin, Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr, felkészítő tanár: Takács Éva;

·         Szabó Dániel Dénes, Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, Debrecen, felkészítő tanár: Borbélyné Bacsó Viktória;

·         Magosi Máté, Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont, Magyarkanizsa, felkészítő tanár: Bálint Nóra;

·         Barcza Bende, Soproni Széchenyi István Gimnázium, felkészítő tanár: Lang Ágota;

·         Keresztes Réka, Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, felkészítő tanár: Dancs Sándor;

·         Joharchy Réka, Egri Dobó István Gimnázium, felkészítő tanár: Prokainé Hajnal Zsuzsa, Veresné Kiss Krisztina;

·         Szilvágyi Dániel Zoltán, ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely, felkészítő tanár: Finta Zsanett;

·         Masa Kinga, Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged, felkészítő tanár: Ladányi Andrea;

·         Torzsa Vanda Kinga, Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnázium és Szakközépiskolája, felkészítő tanár: Magyar Tünde.

A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 30.000, maximum 100.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet kaptak, továbbá a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai- vagy kulturális programokon való részvételi és táborozási lehetőséget, egyéb fejlesztő csomagot nyertek.

 

Forrás:

Középiskolás diákokat jutalmaztak az Akadémián – mta.hu – 2019. június 14.

Kép forrása: https://www.facebook.com/