A szellemi tulajdon védelme
 

Szegedi kutatócsoport új módszerének segítségével

A A A    Nyomtatható verzió

Szegedi kutatócsoport kidolgozott újabb módszere alapján az eddigieknél hatékonyabban lehet hidrogéngázt előállítani zöldalgák segítségével. Kutatásuk alapját az képezi, hogy az algasejtek számára nem biztosítanak sem szén-dioxidot, sem más szénforrást, így a fotoszintetikus apparátus által szállított elektronok és protonok a szén-dioxid-fixáció helyett hidrogéntermelésre fordítódnak. A módszer nem jár erős stresszhatással, a fotoszintetikus apparátus több nap után is megfelelően működik. Értelemszerűen nem szükséges szénforrás, harmadrészt pedig a megoldás hatékonyabb, mint a korábbi, kénmegvonásos hidrogéntermelés – olvasható az MTA oldalán.

A kutatócsoport 2010 óta folyó kutatásainak már több olyan eredménye van, amelyek együttesen arra utalnak, hogy a jövőben legalább üvegházakban környezetbarát módon lehet hidrogént termelni.

A kutatást részletesen leíró cikk a napokban jelent meg a Biotechhnology for Biofuels  folyóiratban.

 

Forrás:

Mégis van rá mód, hogy algákkal termeljünk tiszta hidrogént – bizonyították be szegedi kutatók – mta.hu – 2019. június 11.

Kép forrása: https://mta.hu/