A szellemi tulajdon védelme
 

Sportcipők egyedi tervezését teszi lehetővé

A A A    Nyomtatható verzió

Maklári Sándor korábbi vízilabdázó családi vállalkozásban gyártott, minőségi olasz alapanyagokból, kézzel készített Maklari márkával fémjelzett sportcipőivel 2018 szeptemberében mutatkozott be a nagyközönség számára. A jelenleg is kapható, három színben elérhető Prime Essential kollekciójukat – a tervek szerint – idén ősszel új darabokkal bővítik.

Ugyancsak az idei év végére ígérik annak a webes cipőtervező alkalmazásnak a működését, ahol bárki megtervezheti majd az egyedi elképzelése szerinti sportcipőit.

A webes applikáció több nézetből biztosít majd lehetőséget a tervezésre, a különböző felületeket kiválasztva lesz módosítható a felhasznált anyag és annak színe, és az egyik elsődleges cél, hogy a felület képes legyen vizuálisan visszaadni, hogy ez milyen eltéréseket jelent a végleges termék esetében. Emellett adott lesz az egyedi szimbólumok feltöltése és elhelyezése, sőt akár betűk (például monogramok) is felkerülhetnek a cipőkre.

Az elgondolás további érdekessége, hogy az elkészített egyedi modellek megoszthatók lesznek a Maklari weboldalán (akár vásárlás nélkül), sőt a közösségi médiában is, ami az egyik legegyszerűbb és legkézenfekvőbb módja annak, hogy a lehető legszélesebb rétegekhez jusson el az egyedi cipők tervezésének lehetősége.

A digitális szolgáltatás fejlesztését a Sevenem Hungary Kft. végzi.

 

Forrás:

Teljesen egyedi magyar cipők hódíthatják meg a lábbelik piacát – 24.hu – 2019. június 05.

Kép forrása: https://maklari.hu/