A szellemi tulajdon védelme
 

Ezüstérmet és különdíjat is nyertek fiatal innovátoraink Makaóban

A A A    Nyomtatható verzió

Az idén 34. alkalommal, 2019. július 20. és 25. között rendezték meg a Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyt (China Adolecents Science and Technology Innovation Contest) Makaóban. 52 országból több száz fiatal vett részt a versenyen, köztük a két magyar szombathelyi gimnazista Dobos Dominik és Székely Bálint is, akik a Magyar Innovációs Szövetség 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének második díjjal elismert pályázói képviselhették Magyarországot.

A magyar versenyzők az apparatus cardiovascularis felépítését, működését és betegségeit analógiásan bemutató, rendkívül szellemes vízvezetékrendszer-modellel ezüstérmet nyertek a nemzetközi projektek közül. Ezen felül megkapták a Makaói Tudományos és Műszaki Egyetem innovációs különdíját is, mert kardiológusok nagyra értékelték a modell oktatást elősegítő szerepét.

A Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyt 1985 óta minden évben más-más kínai városban rendezik meg. A tudományos-műszaki verseny célja, hogy középiskolás diákok körében elősegítse a kreatív gondolkodást, a projektmunkát, felkutassa a tehetségeket.

 

Forrás:

SIKER KÍNÁBAN – innovacio.hu – 2019. július 25.

Kép forrása: https://competition.thebigbangfair.co.uk/prizes/special-awards/