A szellemi tulajdon védelme
 

Keszthelyen tartották az idei csillagászati olimpiát

A A A    Nyomtatható verzió

Az idén augusztus 2-10. között hazánk rendezte meg a 13. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Olimpiát (IOAA), melyre összesen 46 országból érkeztek középiskolás diákok, hogy összemérjék csillagászati és asztrofizikai tudásukat.

Az IOAA csillagászati diákolimpiákon általában ötféle feladattípussal kerülnek szembe a versenyzők. Így volt ez most is: planetáriumi, távcsöves (égbolt alatti, észlelési), elméleti és adatfeldolgozási feladatokban mérhették össze tudásukat.

Más országokkal ellentétben Magyarországon a csillagászat nem önálló iskolai tantárgy, ennek ellenére magyar olimpikonjaink most is jó eredménnyel szerepeltek.  Minden magyar induló szerzett valamilyen elismerést: négy bronzérem mellett hatan kiemelt dicséretet kaptak. A pontversenyen kívüli csapatversenyben az aranyérmes és az ezüstérmes csapatban is volt magyar diák.  

 Az idei olimpia győztese a vietnámi Quan Nguyen Manh lett.

A versenyen a jó helyezést elérők ajánlólevelet szerezhetnek a világ legjobb egyetemeire.

 

Forrás:

Négy bronzérmet szereztek a magyarok a csillagászati diákolimpián – origo.hu – 2019. augusztus 12.

Kép forrása: http://www.ioaa2019.hu/hu/