A szellemi tulajdon védelme
 

Milyen kapcsolatban állnak egymással a gyógyszerek?

A A A    Nyomtatható verzió

Karda Edith, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Matematika és Informatika Karának hallgatója Medinfo néven létrehozott egy olyan alkalmazást, amely megóvhatja a betegeket a gyógyszerek káros mellékhatásaitól.

Az applikáció képes kimutatni a gyógyszer-kölcsönhatásokat, gyógyszer-élelmiszer kölcsönhatásokat és az ezekből származó negatív mellékhatásokat. Edité az első olyan kezdeményezés, ahol a gyógyszerek kombinációja mellett a felhasználók rákereshetnek majd a különböző élelmiszerek és italok, sőt, vény nélkül kapható gyógyhatású készítmények gyógyszerekkel való káros kölcsönhatására is. A diáklány eddigi munkájában a vizsgált 1000 gyógyszer legalább 65%-a 100 másik gyógyszerrel áll negatív kölcsönhatásban.

Tehát az innováció lényege, hogy a létrehozott felületen egy óriási, 11.292 fajta gyógyszert és kísérleti termékeket tartalmazó adatbázis áll a felhasználók rendelkezésére, ahol a betegek, kémikusok, dietetikusok, orvosok és bárki könnyedén meg tudja nézni, hogy a felírt gyógyszerek milyen kölcsönhatásban állnak egymással, illetve milyen reakciókat váltanak ki egymásból. A fiatal innovátor elmondása szerint a jövőben jelenlegi állományt folyamatosan bővíteni fogják.

 

Forrás:

Több mint 11 ezer gyógyszer kölcsönhatásait mutatja ki a kolozsvári diák által kitalált applikáció – http://eletmod.transindex.ro/ – 2019. augusztus 28.

Kép forrása:  https://szabolcsihir.hu/eletmod/