A szellemi tulajdon védelme
 

Tudományok Fővárosa az ELTE Lágymányosi Campusán

A A A    Nyomtatható verzió

Szeptember 21-én, szombaton a tudomány iránt érdeklődő látogatókat várja a Tudományok Fővárosa 2019 rendezvény Budapesten az ELTE Lágymányosi Campusán. A rendezvényen kiemelt fókuszt kapnak a manapság STEM-ként (angol rövidítésből: Science, Technology, Engineering, and Mathematics) emlegetett természettudományos területek, melyek képviselői (K+F nagyvállalatgok, startup cégek, fiatal kutatók, kutató intézmények, tudományos és technológiai szerveztek, főiskolák, egyetemek) a szórakoztató tudományos fesztivál keretein belül mutatják be tevékenységüket.

A fesztiválon számtalan érdekes program kínálkozik, melyek az alábbi témákat ölelik fel: robotika és mesterséges intelligencia, természettudományok és atomenergetika, elektromos és önvezető járművek, csillagászat és űrkutatás, drónok-repülők-űrjárművek, modern technológiák és innovációk.

A rendezvény célja a felnövekvő generációk figyelmének felkeltése a felfedezések, a tudományok, az innováció, a kutatás-fejlesztés iránt, a mérnöki és tudományos pálya népszerűsítése, az utánpótlás megalapozása. Az eseményen a legnagyobb magyar innovátorok, a hazai kutatás-fejlesztésben élen járó vállalatok, startup cégek, fiatal kutatók, kutató intézmények, tudományos és techológiai szervezetek, főiskolák és egyetemek bemutatkozását láthatják az érdeklődők.

További részletek a http://tudomanyokfovarosa.hu/ oldalon olvashatók.

A Tudományok Fővárosa 2019 rendezvény fővédnöke Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, fő támogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és az Atomenergetikai Múzeum.

 

Forrás:

Jön a Tudományok Fővárosa! – programturizmus.hu

A régió leginspirálóbb STEM-fesztiválja – tudomanyokfovarosa.hu

Kép forrása: https://www.tudomanyokfovarosa.hu/fesztivalrol/