A szellemi tulajdon védelme
 

A banki adategyeztetésben segít egy magyar startup új alkalmazása

A A A    Nyomtatható verzió

„Október31”néven ingyenesen elérhető a Consolidity Kft. új, a banki adategyeztetést meggyorsító webes szolgáltatása vállalati ügyfelek számára. A digitális adminisztrációs platform azoknak a vállalati ügyfeleknek nyújt segítséget, akik még nem tettek eleget a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni (2017. évi LIII.) törvény értelmében kötelező banki adategyeztetésnek.

„A program először is vizualizálva megjeleníti az azonosítani kívánt cég, szervezet vagy vállalkozás szerkezeti ábráját, majd a megadott tulajdoni hányadok alapján automatikusan kiszámolja, kik azok a tényleges tulajdonosok, illetve képviselők, akikről a törvény értelmében nyilatkozni kell. Ezután már csak ki kell választani azt az egy vagy akár több pénzintézet, amelynél az ügyfélnek nyilatkozattételi kötelezettsége van, és a kijelölt bankokra, illetve személyekre vonatkozó további adatokat felvinni a rendszerbe. Az Október31 ezután előkészíti bankonként a szükséges dokumentumcsomagot, amelynek segítségével sikeresen elvégezhető az adategyeztetés.” – olvasható a forbes.hu oldalán.

Fontos megjegyezni, hogy a magyar startup rendszere semmilyen felhasználói adatot nem őriz meg és nem használ fel, még marketingcélokra sem.

 

Forrás:

Banki adategyeztetés: ingyen nyújt segítséget egy most indult magyar startup – forbes.hu – 2019. október 03.

Kép forrása:  https://www.facebook.com/search/top/?q=Consolidity&epa=SEARCH_BOX