A szellemi tulajdon védelme
 

Számos közismert szerző alkotásai váltak közkinccsé január 1-jétől

A A A    Nyomtatható verzió

Az ARTISJUS oldalán megjelent összeállítás szerint 2020. január elsejétől megszűnik minden olyan alkotás esetében a szerzői jogi védettség, amelynek utolsó szerzője 1949-ben hunyt el.

A Magyarországon hatályos – módosított – irodalmi, tudományos és művészeti alkotások védelméről szóló 1999. évi LXXVI. szerzői jogi törvényben foglaltak szerint a szerzői művet a szerzői jog csak meghatározott ideig védi, ami azt jelenti, hogy az alkotás a szerző életében és halálát követő 70 éven át részesül védelemben. Ez idő alatt csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni az alkotásokat. Figyelni kell azonban a feldolgozások, átdolgozások, műfordítások, többszerzős művekre, amelyek mindaddig jogi oltalom állnak, amíg ezen szerzők halálától nem telt el a hetven év, illetve a zenei művek esetében a hangfelvétel tulajdonosának és előadóinak is vannak jogai.

A védelmi idő elteltét követően a mű közkinccsé válik, azaz azt bárki engedély nélkül felhasználhatja, de csak az Európai Unió államaiban. Az unión kívül, különösen az Egyesült Államokban, más szabályok érvényesülhetnek.

Fontos megjegyezni, hogy az elhunyt szerző emlékét sértő magatartás ellen a védelmi idő lejártától függetlenül felléphet az örökös vagy az érintett közös jogkezelő, illetve érdek-képviseleti szervezet. (szellemitulajdon.hu/Mi a szerzői jog?)

A 2020. január 1-jétől szabadon felhasználható szellemi tulajdonjogok listáján az alábbi közismert alkotók szerepelnek:

Richard Georg Strauss (1864-1949): német származású, késő romantikus zeneszerző és karmester. Legismertebb művei: Don Juan (1889), Salome (1905), Elektra (1909), A rózsalovag (1911) stb., Balázs Béla (1884-1949): születési nevén Bauer Herbert Béla, Kossuth-díjas író, költő, filmrendező, világhírű filmesztéta. A kékszakállú herceg várából Bartók Béla írt világsikerű operát, A fából faragott királyfiból pedig táncjátékot. Margaret Mitchell (1900-1949): lánykori nevén Margaret Munnerlyn,amerikai származású, Pulitzer-díjas írónő. Egykönyves íróként tartják számon, az 1936-ban kiadott Elfújta a szél című regénye egy csapásra világhírűvé tette. De az idei listán szerepel még Ignotus Hugó (születési neve Veigelsberg Hugó) költő, író, újságíró; Berde Mária erdélyi magyar író, költő, műfordító; Farkas Jenő cigányprímás, zeneszerző; Klaus Mann német író, az 1933 utáni emigráns német irodalom egyik legfontosabb képviselője, leghíresebb regénye a Mephisto, Thomas Mann fia; Edmund Eysler osztrák zeneszerző, operettszerző, illetve Herbert Stothart a filmzenéiről híres Oscar -díjas zeneszerző.

 

Források:

Januártól az ő műveik lesznek szabadon felhasználhatóak – dalszerzo.hu – 2019. december 17.
Dénes Legeza: Közkincsbe kerülő életművek – linkedin.com – 2019. december 31.

Kép forrása.  https://en.wikipedia.org/wiki/Copyright