A szellemi tulajdon védelme
 

Két magyar díjazott a világ legnagyobb startupper versenyén

A A A    Nyomtatható verzió

A legjobb új startupnak járó díjat a látássérülteknek segítő, EVA okosszemüveget fejlesztő magyar startup kapta. Az EVA (Extended Visual Assistant), egy mobiltelefonhoz csatlakoztatható, gépi látást alkalmazó okosszemüveg, amely a mesterséges intelligencia segítségével dolgozza fel a környezet információit. Ezekről élőszóban tájékoztatja a viselőjét, ezzel is segítve a vakok és látássérültek beltéri és kültéri mobilitását.

Az év startupja díjat a rákkutatással foglalkozó, hazai Turbine.AI nyerte el. A kezdetben technológiai szolgáltatást nyújtó, majd saját gyógyszereket is tervező gyógyszercég megoldása mesterséges intelligencia használatával szimulálja a rákos sejtek viselkedését molekuláris szinten, ezzel felgyorsítva a megfelelő gyógyszerek alkalmazásának lehetőségét.

A 2012-ben indult Global Startup Awards minden évben kiválasztja és díjazza azokat a technológiai/web-iparágakat, amelyek kiemelkedő eredményeket mutattak a közösség számára az üzleti életben és a szolgáltatások terén. A verseny létrehozásának célja a nyertesek kihirdetése mellett egy válogatott közösség kiépítése is, ahol a legjobb startupok megismerhetik egymást, partnerséget építhetnek ki egymással és közösen dolgozhatnak a startupokat érintő kihívásokon.

 

Forrás:

Magyar sikerek a Global Startup Awards versenyen – hwsw.hu – 2020. január 06.

Kép forrása: https://vimeopro.com/drobe/global-startup-awards