A szellemi tulajdon védelme
 

A vérnyomásértékek rögzítésére és továbbítására készítettek

A A A    Nyomtatható verzió

Magyarországon a felnőtt lakosság 44 százaléka, mintegy 3,5 millió ember hipertóniás. A magas vérnyomás kezelése évtizedeken át tartó folyamat, melynek egyik fontos lépése, hogy folyamatos mérést kíván. A vérnyomásmérés helye azonban egyre inkább kikerül a rendelőkből, ugyanis megbízhatóbb diagnózis állítható fel, ha a páciensek megszokott környezetükben mérik rendszeresen a vérnyomásukat, mint a nagyobb stresszt jelentő orvosi rendelőben. Az értékek rögzítésére ez idáig a papíralapú vérnyomásnapló szolgált, azonban ma, a digitalizáció világában már ennél sokkal egyszerűbb, fejlettebb eszközökre fogalmazódott meg igény.

A Magyar Hypertonia Társaság a betegek együttműködési készségének elnyerését szem előtt tartva kardionapló néven kifejlesztett egy mobilapplikácót annak érdekében, hogy a betegek a rendszeresen mért vérnyomásukat egyszerűen, áttekinthetően, egy helyen rögzíthessék és ha szükséges az eredményeket okostelefonjuk segítségével elküldhessék családorvosuknak is. Az applikációnak köszönhetően ezáltal a mérési adatok nagyobb számban jutnak majd el a családorvosokhoz.

A kardionapló elnevezésű applikáció már az egész ország területén elérhető, bárki letöltheti és díjmentesen használhatja. Az applikáció plusz szolgáltatása, hogy használói hasznos tanácsokat is olvashatnak a magas vérnyomás betegséggel kapcsolatban.

 

Forrás:

Hétfőtől elérhető a kardionapló applikáció – medicalonline.hu – 2020. január 27.

Kép forrása:  https://hypertension.hu/