A szellemi tulajdon védelme
 

Ocsút a búzától

A A A    Nyomtatható verzió

A januárban megjelent hiánypótló alkotás a hazai műtárgypiaci jelenségek és körkép sokoldalú elemző bemutatásával megvilágítja a hamisítási tevékenység történeti, művészetkritikai, technikai, szerzői jogi és büntetőjogi, védelmi és igazságszolgáltatási aspektusait, az ellene való fellépés eszköztárát és nemzetközi trendjeit. Teszi ezt széles spektrumú célcsoportja, a hazai képző- és iparművészek, műkereskedők, műgyűjtők és kritikusok körén kívül a hatósági, rendészeti és igazságszolgáltatási szakemberek, a különféle felsőoktatási és szakképzési résztvevők és a szélesebb érdeklődő közönség érdekében.

Az átfogó tanulmánykötet széles spektruma és közönsége, valamint megcélzott magas színvonala okán úttörő vállalkozás, amelynek eredményeként egy oktatási és egyben kulturális célú kiadvány látott napvilágot.

Az alkotás a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Országos Kriminológiai Intézet kiadásában, a KIESELBACH GALÉRIA és a PAUKER NYOMDA kivitelében született meg.  A  hazai online művészeti piactér és festmény-szakértői szolgáltatás pionír szereplője, a Kieselbach Galéria  a kötet megszerkesztése és  kiadványtervezése végső szakaszában csatlakozott a projekthez. Az unikális kiterjedtségű képadatbázisa és adattára keretében létrejött hamis, utánzat és bizonytalan szerzőségű alkotásokat felvonultató fotódokumentáció-válogatása mind tartalmi, mind formai tekintetben jelentősen gazdagítja a kötetet.

A szerzők tájékoztatása szerint a kötet első kiadása nem kerül kereskedelmi forgalomba.

 

Forrás:

MŰTÁRGYHAMISÍTÁS MAGYAR SZEMMEL – OCSÚT A BÚZÁTÓL – hamisitasellen.hu – 2020. február 24.

Kép források:

https://www.sztnh.gov.hu/hu;   https://www.okri.hu/;   https://www.kieselbach.hu/, https://pauker.hu/