A szellemi tulajdon védelme
 

Akcelerációs lehetőséget hirdet a Tungsram

A A A    Nyomtatható verzió

A Tungsram az idén tavasszal induló Startup Campus akcelerációs programja keretében korai fázisú hardver startupoknak nyújt a régióban is egyedülálló lehetőséget arra, hogy innovatív ötletből sorozatgyártásra alkalmas termékek születhessenek. 

Meghirdetett programjára azok jelentkezését várják, akik kifejezetten hardver megoldásokban gondolkodnak, már rendelkeznek validált ötlettel vagy már elkezdték a prototípus fejlesztését, legalább két fős csapatban dolgoznak és készen állnak részt venni az áprilistól szeptemberig tartó akcelerációs programon.

​A Tungsram mérnöki támogatással és gyártási kapacitással segíti a bekerülő projekteket, amelyek a vállalat külföldi kapcsolatrendszerén keresztül gyorsított pályán juthatnak ki a külpiacokra is. Az eredményes induláshoz a Startup Campus nyújt üzleti képzéseket és szakmai mentorálást. Az akceleráció fő befektetési partnere a Hiventures, emellett szakmai partnerként csatlakozott a Deloitte Private és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, az EDC Debrecen pedig a program hivatalos Smart City partnere. 

 

A további részletek megtekintése és a jelentkezés az alábbi https://www.tungsram.startupcampus.hu/ oldalon megtehető.

 

Forrás:

STARTUP CAMPUS TUNGSRAM AKCELERÁCIÓ ÖTLETTŐL A SOROZATGYÁRTÁSIG – https://www.tungsram.startupcampus.hu/ – 2020.

Kép forrása:  http://hirek.prim.hu/