A szellemi tulajdon védelme
 

A digitális távoktatásban jelenthet előrelépést

A A A    Nyomtatható verzió

A magyar Visual Europe Group új digitális távoktatási rendszert fejlesztett SmartEdu néven.

A hazai cég fejlesztői olyan digitális platformot hoztak létre, amely megkönnyíti az oktatók és hallgatók kommunikációját. Egyedisége abban rejlik, hogy a versenytársakkal szemben számos rendszer előnyös funkcióját képes egy programban nyújtani a diákok és az oktatók számára.

Hatékonyabbá teszi a közös munkát, segít az oktatás különböző szintjein a térben nem egy helyen tartózkodó diákok és tanárok közötti kommunikáció és interakció megteremtésében.  Kifejezetten a hazai viszonyokra épít és magyarul biztosít használóinak ügyfélszolgálati rendszert a nap 24 órájában.

Futtatható és üzemeltethető hazai szervereken, tehát ezáltal jobban biztosítható a hazai oktatás működése.

A használathoz egyetlen PC vagy laptop szükséges, valamint az interneten elérhető szoftver. 

Elsőként a középiskolák és a felsőoktatási intézmények számára válik elérhetővé a SmartEdu. Ehhez a projekt megvalósítói várják 10 középiskolai és 10 egyetemi tanár jelentkezését, önkéntes alapon. Ők lesznek azok, akik elsőként, ingyenesen használhatják a rendszert.

Jelentkezni a jelentkezes@smartedu.hu címen lehet.

A SmartEdu-ról bővebben az alábbi oldalon tájékozódhat:  https://smartedu.hu/

 

Forrás:

Magyar cég innovációja jelenthet megoldást a digitális távoktatásban – origo.hu – 2020. március 31.

Kép forrása:   https://www.linkedin.com/showcase/smarteduapp