A szellemi tulajdon védelme
 

A COVID-19 jövőbeli terápiájában játszhat főszerepet

A A A    Nyomtatható verzió

Dr. Fekete Andrea, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa Lendület kutatócsoportjával elsőként publikálta 2016-ban egy viszonylag újonnan felfedezett molekula, a Sigma-1 receptornak a központi idegrendszeren kívüli szerepét.

Kísérleteik során megtalálták és azonosították azt a – Sigma-1 receptort aktiváló – hatóanyagot, amely megoldást jelenthet a hegesedési folyamatok lassítására és gátlására és nemcsak a vesében, hanem a tüdőben is, vagyis megfelelő célpontja lehet akár a tüdőfibrózis kezelését segítő gyógyszerek kifejlesztésének.

„Ezek az eredmények adják az alapot a mostani, COVID-19-cel kapcsolatos vizsgálatokhoz, amelyek szerint az említett molekula aktiválása megvalósítható egy piacon elérhető, de teljesen más betegség kezelésére szolgáló gyógyszerrel. A kutatóorvos jelenleg a humán fázis-vizsgálatokhoz szükséges protokollt készíti elő, hogy megkezdődhessen a szer engedélyezése koronavírus fertőzés esetén.” – olvasható a Semmelweis Egyetem portáljának beszámolójában.

A kutatók 2016-ban publikált eredményéről megjelent cikkünk az alábbi linken érhető el:

http://www.szellemitulajdon.hu/hirek/1271/a-hegesedesi-folyamatok-lassitasara-es-lekuzdesere-magyar-kutatok-talaltak-meg-a-hatoanyagot.html

 

Forrás:

FŐSZEREPHEZ JUTHAT A SIGMA-1 RECEPTOR A COVID-19 KEZELÉSÉBEN – semmelweis.hu – 2020. április 14.

Kép forrása:  http://semmelweis.hu/