A szellemi tulajdon védelme
 

Egy hazai felméréshez várnak jelentkezőket a Műegyetem kutatói

A A A    Nyomtatható verzió

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kognitív Tudományi Tanszékének kutatói arra keresik a választ, hogy a koronavírus-járvány alatt hogyan változnak érzelmeink és hogyan próbálunk viszonyulni hozzájuk a járvány időszaka alatt.

A kutatók célja, hogy a jelen járvány időszakában az érzelmek dinamikus változását, egyedi mintázatait és komplex kölcsönhatásait egy magyar mintán derítsék fel.

Akik szeretnének részt venni a kutatásban, azoktól a kutatók majd azt kérik, hogy napokon keresztül egy mobilos alkalmazásban rögzítsék aktuális hangulatukat, érzelmeiket, illetve érzelmeikhez való viszonyulásukat. Ehhez a rendszer naponta több alkalommal, alkalmanként nagyjából 1 perc alatt megválaszolható kérdéseket küld majd ki.

A szakemberek azt remélik, hogy a kiértékelt eredmények után pontosabban megérthetik, hogy a személyiség mely alapvető tulajdonságai azok, melyek birtokában valaki könnyebben átvészel egy olyan pszichésen rendkívüli módon megterhelő időszakot, mint a jelenlegi világjárvány.

A kutatásban részt vevők személyre szabott érzelem elemzést kapnak cserébe.

A vizsgálatban csak 18 éven felüli személyek vehetnek részt.

Az egyetem szakemberei azt kérik, hogy aki részt szeretne venni a felmérésben, mielőtt jelentkezne, feltétlenül tekintse meg az alábbi linken elérhető videót, mely a kutatással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat osztja meg az érdeklődőkkel.

 

Források:

Magyar kutatók várják a jelentkezéseket: felmérik, hogyan hat a hangulatunkra a koronavírus-járvány – hvg.hu – 2020. május 19.

Érzelmi állapotok és a koronavírus-járvány – https://covid19emotics.formr.org/

Kép forrása:  https://www.bme.hu/