A szellemi tulajdon védelme
 

A magyar Puli Space csapata dobogós helyen végzett a NASA versenyén

A A A    Nyomtatható verzió

Első díjat nyert az amerikai űrügynökség (NASA) „Honey, I shrunk the NASA payload" (Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét) kihívásán a magyar Puli Space csapatának Puli Lunar Water Snooper (holdi vízszaglászó) elnevezésű detektora.

A NASA pályázati kiírása a 2024-es újabb emberes Holdra szállás előkészítéséhez kapcsolódott. Ahhoz, hogy a Holdon fenntartható módon meg tudják teremteni az állandó emberi jelenlétet, első körben el kell végezniük a holdi erőforrások feltérképezését és azok kiaknázási lehetőségét. A lehetőségek első számú jelöltje a vízjég, amelyből a jövőbeli Hold-telepesek vízellátását lehetne biztosítani, de még fontosabb, hogy rakéta üzemanyagként is szolgálhat, hiszen elektrolízissel hidrogént és oxigént lehet belőle előállítani.

A kiírás szerint tehát olyan megvalósítható, kis méretű és kis tömegű mérő- és megfigyelőeszköz terveket vártak, amelyek akár cipősdoboz méretű robotokon is bevethetők.

Ennek az elvárásnak a magyar Puli Space csapat fejlesztése, a Lunar Water Snoopere teljesen eleget tud tenni, ugyanis képes azonosítani a hidrogént és méri annak a holdi talajban (regolit) lévő mennyiségét és eloszlását. A műszer extrém kis tömege és mérete különösen alkalmassá és bevethetővé teszi, akár egy 2 kilogrammos holdjáró hasára szerelve is.

A NASA pályázatának zsűrije a közlemény szerint kiemelte, hogy a Puli Lunar Water Snooper koncepció izgalmas, jól kidolgozott, és egyhangúlag javasolta a díjra.

A budapesti székhelyű Puli Space Technologies űrtechnológiai vállalat 2010-ben alakult, és olyan könnyű, olcsó holdjáró rover és egyéb eszközök fejlesztésén dolgozik, amelyek a szélsőséges holdi környezetben is működőképesek és használhatók az helybeli erőforrások felderítésében.

 

Források:

Első díjat nyert a magyar Puli Space csapata –ng.hu - 20120. július 18.
http://pulispace.com/hu/news/puli-won-nasa-challenge/

Kép forrása:  http://pulispace.com/hu/