A szellemi tulajdon védelme
 

Vajon létezik olyan beton, amely úszik, lebeg a vízen és nem süllyed el?

A A A    Nyomtatható verzió

Közismert tény, hogy a beton egy rendkívül ellenálló, szilárd, terhelhető, és nagy variabilitással formálható szerkezeti anyag. Sajnos megvan az a hátránya, hogy merevségéből és testsűrűségéből adódóan nem úszik a vízen. Egy magyar fejlesztésnek köszönhetően most már elmondhatjuk, hogy olyan beton is létezik, amelyik úszik a vízen!

A hazai és a nemzetközi piacon egyaránt egyedülálló magyar innovációról van szó, egy a vízfelületen úszó, vasbeton-szerkezetekből álló rendszerről.

Az álló és folyami vizeken egyaránt használható, vízfenéken rögzített, nagy teherbírású, elsüllyeszthetetlen, teljesen tűzálló szerkezetek alkalmasak egy-két emelet magas, könnyűszerkezetes felépítmények megépítésére.

A magyar konzorcium az egyedülálló fejlesztést Dunaújvárosban valósította meg. A projekt összköltsége 1,574 milliárd forint volt, melyhez 899,5 millió európai uniós támogatást kaptak.

A kutatás-fejlesztési projekt egyik legfontosabb feladata az úszóművek anyagtechnológiájának, szerkezeti elemeinek, vízépítési és hajózási sajátosságainak kutatása volt. Ezt követte a kifejlesztett rendszerelemek moduláris összekapcsolásának, kikötési módozatainak, és a sorozatgyártás optimális lehetőségeinek megtalálása, valamint az al- és felépítmény prototípusának megtervezése, legyártása és kísérleti tesztje.

A konzorcium tagjai: Amitis Mérnöki Kft., a Ferrobeton Zrt. és az FM Projekt Kft.

 

Forrás:

Mit szól ehhez a fizika? – Megalkották a vízen úszó betont – hirado.hu – 2020. július 27.

Úszóbeton platformok - MOLNÁRBETON Betongyártó és Kereskedelmi Kft.

Kép forrása: hirado.hu