A szellemi tulajdon védelme
 

Miként keletkezett az élet?

A A A    Nyomtatható verzió

Magyar tudósok az élet keletkezése témában végzett, közel három évtizedes kutatási eredményüket tárták az érdeklődők elé a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Nature Review Chemistryben.

A cikk bemutatja a közel harminc éves kísérleti munka állomásait, illetve azt, hogy ezidő alatt meddig jutottak a magyar kutatók annak a teóriának a fölépítésében, hogy milyen folyamatok keretében jöhetett létre a legegyszerűbb, bár még ismeretlen élő szervezet. A kutatásban nagy előrelépés, hogy az élet keletkezésekor bekövetkező folyamatok bizonyos családjait már kísérletileg is meg tudják valósítani.

A kutatók meghatározása szerint az az entitás tekinthető élőnek, amely valami magához nagyon hasonlót, de magával nem teljesen azonosat képes létrehozni, miközben környezetéből anyagot, energiát vesz fel. A tudomány mai állása szerint erre csak bizonyos kémiai rendszerek képesek.

Az élet kialakulását a tudósok 3,5 milliárd évvel korábbra teszik, ugyanis már akkor az egyszerűbb kémiai folyamatok olyan komplex kémiai rendszerekké alakultak, hogy képesek voltak saját maguk lemásolására és saját magukhoz igen hasonló, de mégis különböző utódokat tudtak létrehozni. Az utódok apró különbségei, a folyamatosan megjelenő variációk az evolúció zálogai, hiszen ezek tették lehetővé azt, hogy egyre bonyolultabb és összetettebb szervezetek jöhessenek létre.

A tudósok kutatásaik során arra is fényt derítettek, hogy az élet kialakulásakor már molekuláris csapatjátékok zajlottak, az együttműködés és a csalás már az élet hajnalán is jelen voltak, sőt központi szerepet játszottak az élethez szükséges kémiai komplexitás megjelenésében és az élő formák fenntartásában.

 

Forrás:

Magyar tudósok kutatják az élet eredetét – kisalfold.hu – 2020. szeptember 29.

Kép forrása: https://rakgyogyitas.hu/