A szellemi tulajdon védelme
 

Applikációval az élelmiszerveszteség csökkentéséért

A A A    Nyomtatható verzió

Különböző innovatív megoldásokat kellett kidolgozniuk magyar egyetemistáknak az idén novemberben megrendezett Élelmiszeripari Modernizációs (digitalizációs) Hackathon-on, ahol a központi feladat olyan digitalizációs eljárások fejlesztése volt, amelyek révén a jövőben csökkenthető lenne az élelmiszerveszteség.

A Hackathon versenyzői olyan innovatív megoldások megalapozásán dolgoztak, amelyek figyelembe veszik a fogyasztói trendeket, igényeket és a pandémiás helyzetben kialakult körülményeket.

A Szent István Egyetem (SZIE) egyik csapata EX-Pirate néven olyan applikációt hozott létre, amely alkalmas a lejárati idő regisztrálására és előrejelzésére, értesítés küldésére sérült vagy szennyezett termékek esetében, egyéni diéták beállítására, okos bevásárlólista létrehozására, valamint interaktív receptajánlatok megosztására is. Használatához csak az élelmiszer csomagolásán lévő vonalkód beolvasására van szükség. Ezt követően (elméletben) az élelmiszerelőállítók felhő alapú rendszeréből szűrné le és jelenítené meg specifikusan a termékre vonatkozó fontosabb információkat, mint a minőségmegőrzési idő, az összetevők és az allergének listája. Az alkalmazás az adatkezelésre vonatkozó rendelet előírásainak megsértése nélkül fogyasztási adatokat is rögzít, amelyek a gyártók és kereskedések számára további hozzáadott értéket jelenthetne.
Az applikációt fejlesztő csapat tagjai: Kajtor Márton, Sasi Kíra, David Tjandra, Mohit Kundlia, Juan Pablo Aguinaga Bosquez és Vitális Flóra.

A SZIE másik csapata a mozgó zöldség-gyümölcs értékesítés innovatív módszerét dolgozta ki.

Manapság egyre nagyobb igény mutatkozik a nagyvárosokban a tudatos táplálkozásra, a bioélelmiszerekre, a vidéki élelmiszerkülönlegességekre és a kistermelők/őstermelők gondosan megtermelt terményeire. A Vajda Eszter Krisztina, Szabó Dorina, Hajdú Máté és Pápa Dániel alkotta SZIE-csapat abból indult ki, hogy ezeket a fogyasztóknak nincs lehetőségük beszerezni, csak esetleg időszakos piacokon, amelyek a koronavírus miatt kezdenek egyre inkább elérhetetlenekké válni.

Az általuk tervezett applikációban a fogyasztók rá tudnának keresni az egyes kistermelőkre és ki tudnák választani, mit szeretnének rendelni vagy akár termékcsaládokra is tudnának szűrni. A megrendelt termékeiket egy közeli kisboltban vagy házhozszállítással tudnák átvenni. Emellett az őstermelő felé lenne még egy szolgáltatás: ahogy különböző pontossággal előre lehet jelezni az időjárást vagy a különböző részvénypiaci ingadozásokat, úgy megfelelő adatok birtokában a kistermelői javak keresletére is előrejelzést lehet adni gépi tanuláson és mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok segítségével.

 

Forrás:

Élelmiszerveszteséget csökkentő applikációkat mutattak be a SZIE hallgatói – szie.hu – 2020. november 18.

Kép forrása: http://ecolounge.hu/