A szellemi tulajdon védelme
 

Bolyai János Kutatási Ösztöndíj-pályázat 2021

A A A    Nyomtatható verzió

A Magyar Tudományos Akadémia pályázatot hirdetett Bolyai János kutatási ösztöndíjra, azzal a céllal, hogy elősegítse a tudományos munka megírását vagy azzal egyenértékű, kutatási témában létrehozott alkotás elkészítését, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülést.

A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható. A 2021-ben elnyerhető új ösztöndíjak várható száma 160.

A felhívás szerint az ösztöndíjra a 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett kutatók pályázhatnak.

Az ösztöndíj határozott időre (3, 2 vagy 1 évre) szól, és legfeljebb két alkalommal ítélhető oda. Aki korábban egy alkalommal már részesült Bolyai-ösztöndíjban, az abban az esetben nyújthat be újabb pályázatot, ha az első ösztöndíjas ciklusának záró kutatási jelentése „kiemelkedő” vagy „jó” minősítésű volt.

Az ösztöndíj havi bruttó összege 2021-ben 124.500,- Ft.

A teljes pályázati felhívás az alábbi internetes helyen érhető el:
https://mta.hu/data/dokumentumok/bolyai_osztondij/Bolyai_-_2021/bolyai_kiiras_2021_02_10.pdf

A pályázat benyújtási határideje: 2021. március 19.

A pályázatot elnyert kutatók 2021. szeptember 1-jétől részesülnek az ösztöndíjban.

„A Bolyai-ösztöndíj akadémiai támogatásként hidat képez a Magyar Tudományos Akadémia, az MTA doktorai és a fiatal kutatói generáció tagjai között. Fontos, hogy az utóbbiak számára a PhD-fokozat megszerzése után kiszámíthatóságot, tervezhetőséget biztosítson az önálló kutatói pálya megkezdéséig terjedő időszakban.” – olvasható az MTA közleményben.

 

Forrás:

Meghirdette az idei Bolyai János Kutatási Ösztöndíj-pályázatát a Magyar Tudományos Akadémia - mta.hu – 2021. február 10.

Kép forrása:  https://mta.hu/