A szellemi tulajdon védelme
 

Tudományos témákról közérthetően

A A A    Nyomtatható verzió

A FameLab a világ vezető tudomány-kommunikációs versenye, melyet idén is megrendeznek a Magyar Tudományos Akadémia és a British Council Hungary együttműködésének köszönhetően.

Várják azoknak a 18. évüket betöltött, természettudományos, műszaki, informatikai vagy matematikai tanulmányokat folytató, kutató, vagy egyéb munkakörben dolgozó személyeknek a jelentkezését, akik alkalmasnak tartják magukat arra, hogy a 21. század közönsége számára inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos témákról. A résztvevőknek három perc alatt kell meggyőzni a zsűrit és a közönséget a tehetségükről egy olyan előadással, amelynek értékelésében a tartalom, a közérthetőség és a személyes karizma egyaránt számít. Az előadás nyelve magyar vagy angol lehet.

A FameLab célja az új tehetségek felkutatása, ezért jelentős tudománykommunikációs vagy nyilvános kommunikációs tapasztalattal rendelkező jelentkezők regisztrációját nem fogadják el (pld.: PR referensek, művészek, előadóművészek, újságírók és más, tudományos kapcsolattartással foglalkozó kutatóintézeti dolgozók).

Az elődöntőre 2021. április 30-ig lehet regisztrálni a jelentkezési lap kitöltésével és egy videó feltöltésével.

A kiválasztott résztvevők egy kétnapos tudománykommunikációs mesterkurzuson vesznek részt, amelyet a téma legjobb brit szakértői tartanak. A győztes képviselheti Magyarországot a FameLab Nemzetközi Döntőjén, valamint értékes nyereményben is részesül.

A versennyel kapcsolatban bővebb információ olvasható az mta.hu oldalán.

 

Forrás:

https://mta.hu/famelab/famelab-2021-111323

 

Kép forrása: https://www.google.com/url?sa=i&url=https%3A%2F%2Ftwitter.com%2Fhashtag%2Ffamelab2021&psig=AOvVaw1-V2tGQ1DWNJRR_Xc10vLT&ust=1618318379117000&source=images&cd=vfe&ved=0CAoQjhxqFwoTCPjC6Pzf-O8CFQAAAAAdAAAAABAD