A szellemi tulajdon védelme
 

Az idei évben is díjazták a legjobb hazai üzemeket

A A A    Nyomtatható verzió

A GyártásTrend technológiai magazin 2020-ban hatodik alkalommal hirdette meg az Év Gyára versenyt, amelynek célja, hogy összetett szempontrendszer alapján megtalálja az év gyártó vállalatát, és a meghirdetett kategóriák győzteseit.

A versenyre 9 kategóriában nevezhettek a magyarországi gyártóegységgel rendelkező vállalatok. Újdonság az idei évtől, hogy minden kategóriában külön értékelték a kis és közepes üzemeket, gyárakat, valamint külön a nagyvállalatokat.

A zsűri döntése értelmében a három összetett díj mellett tizenhat kategóriadíjat, illetve egy különdíjat ítélt oda a bírálóbizottság.

Az összetett győztesek

A 3 milliárd forint alatti éves nettó árbevételű vállalatok között a Hirschler Glas Kft., a 3 és 15 milliárd forint közötti éves nettó árbevételű cégek között a Viterra Növényolajgyártó Kft., míg a 15 milliárd forint feletti éves nettó árbevételű nagyvállalati mezőnyben a Continental Automotive Hungary Kft. szerezte meg az első helyet.

Kategóriadíjak nyertesei

Legjobb menedzsmentfolyamatok KKV:                               CE Glass Zrt.
Legjobb menedzsmentfolyamatok nagyvállalat:                Grundfos Magyarország Gyártó Kft. székesfehérvári gyáregység
Leginnovatívabb gyártó KKV:                                                     Hirschler Glas Kft.
Termelés KKV:                                                                                 Viterra Növényolajgyártó Kft.
Termelés nagyvállalat:                                                                 Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyáregysége
E.ON Energiahatékonyság KKV:                                                Viterra Növényolajgyártó Kft.
E.ON Energiahatékonyság nagyvállalat:                                Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyáregysége
Legjobb gyártástámogató folyamatok nagyvállalat:         KALL Ingredients Kft.
Vevői elégedettség KKV:                                                             R-Water Kft.
Vevői elégedettség nagyvállalat:                                             Legrand Zrt.
Dolgozói elégedettség KKV:                                                       Viterra Növényolajgyártó Kft.
Dolgozói elégedettség nagyvállalat:                                       Grundfos Magyarország Gyártó Kft. székesfehérvári gyáregység
Beszállítói kapcsolatok KKV:                                                      Adu Alba Kft.
Beszállítói kapcsolatok nagyvállalat:                                       Legrand Zrt.
Ipar 4.0. KKV:                                                                                   Hirschler Glas Kft.
Ipar 4.0. nagyvállalat:                                                                   Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyáregysége

Zsűri különdíja a modernizációs fejlesztésekért:                Steelvent Zrt.

A verseny fontos üzenetét pedig Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke fogalmazta meg: „A pandémia alatt is van élet. A kategóriadíjak jól kifejezik az elmúlt évben zajló fejlesztések eredményeit. Példaértékű termelési kultúrájú vállalatok mutatkoztak be.”

Az ünnepélyes díjátadó gála felvétele ide kattintva visszanézhető.

 

Források:

https://evgyara.hu/versenykiiras

http://hirek.prim.hu/cikk/ok_2020_legjobb_gyartoi

https://youtu.be/rmcVSV8a6g8

Kép forrása: http://gyartastrend.hu/