A szellemi tulajdon védelme
 

Nyirokér-növekedés serkentésére is alkalmazzák az mRNS-alapú megoldást

A A A    Nyomtatható verzió

A Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének kutatói nemzetközi együttműködésben olyan, a koronavírus-vakcinafejlesztés során használt mRNS-alapú rendszert dolgoztak ki, amellyel szervspecifikus nyirokér-növekedés váltható ki. 

A nyirokrendszer fő feladata a folyadékegyensúly szabályozása, a zsírok felszívása a bélből, továbbá lényeges az immunvédekezésben is. A nyirokrendszer részét képezik a nyirokerek, amelyek számos új funkciójára derült fény az elmúlt években, szerepük van például a vérnyomás szabályozásában, de az idegrendszerhez kapcso­lódó betegségekben is.

Az mRNS-alapú koronavírus elleni védőoltás lényege, hogy hírvivő RNS segítségével a vírusra jellemző fehérje kerül a szervezetbe, melyet az immunsejtek felismernek, így később szükség esetén az immunrendszer el tudja pusztítani a bejutott vírust. A mostani kutatás során ugyanezt a rendszert használják, csak nem vírusfehérjét termeltetnek, hanem egy nyirokér-növekedési faktort visznek be az mRNS-rendszeren keresztül, és ezzel váltják ki a szervspecifikus nyirokér-növekedést az adott szervben.

A kutatók publikációja a Nature Communications folyóiratban is megjelent.

 

Forrás:

https://www.innoteka.hu/hir/a_nyiroker_noveke_dest_serkentik.1562.html

Kép forrása:  https://hu.wikipedia.org/